Voilà ma vie!

Most az egyik kedvenc együttesemről írok, aminek volt szerencsém a legújabb koncertjén ott lenni. Nem vagyok egy nagy koncertre járó és ez egyébként nem is lenne olyan nagy szám belegondolva, hogy 2008-as alapulásuk óta már több, mint 500 koncertet tartottak itthon és külföldön egyaránt. Nem sok olyan magyar együttes van, amelyik külföldön is elismert, de ők igen. De milyen zenét is játszanak ők?

Éppen életem egyik legjobb meccséről értem haza, és annyi élményem volt már ezzel kapcsolatban, hogy muszáj írnom róla.

Már meséltem korábban Máté barátomról, akivel azonos képzésen múlatjuk időnket itthon, valamint síelni is volt velünk még a karácsony előtti időszakban. Ő sikeresen pályázatott a HAESF nevű szakmai gyakorlat programra Amerikába, ahol velem egy időben - bár valószínűleg eltérő helyen - lesz. Máté írása következik a pályázatról, illetve néhány igazán hasznos ötletről, amivel a pályázat sikerességének esélye növelhető.

Avagy a terveim a rövid távú jövőre.

Az itthoni szakom harmadik és egyben utolsó előtti félévének végzése lesz persze a fő attrakció, de e mellett sok más dologgal is szeretnék foglalkozni az elkövetkezendő hónapokban. Csak címszavakban itt, és máris kifejtem: túravezetői tanfolyam, masszázs tanfolyam, gyerektábor szervezése, új laborgyakorlatok tartása, újságcikk írása, Műhely cikkírói tanfolyam, diploma írása és az áramlástan új nézőpontba helyezése. Felsorolni picit soknak tűnik, ráadásul ezek csak a biztosak, néhány még szervezés alatt van.

Avagy a legutóbbi félévem története.

Megtanultunk lézert készíteni, bár ez így erősen túlzás, mert a kvantum fizika olyan mélységeibe ástunk le, ami mérnökember számára nem feltétlenül egészséges szükséges. De tény, a vizsgán volt olyan kérdés, hogy hogyan építhetünk lézert otthon. Egy amerikai egyetemeket véleményező oldalon olvastam, hogy a Caltech-en kívül nincs még egy olyan egyetem a világon, ahol mérnököknek kvantumfizikát kell tanulniuk. Van. És megfogadtam, hogy ha 3 fölött teljesítek a tárgyból, akkor építek egyet. Úgyhogy néhány hét - talán hónap - múlva olvashatjátok majd, hogy ez sikerült-e.

A tegnapi napon volt a tavalyi évben kint járt Fulbright ösztöndíjasok beszámolója. Pontosabban a beszámolók fele, 10 ember volt most, és lesz még egy alkalom a jövőben. Nehezen leírható élmény volt - de azért megpróbálom. Szeretnék még írni az előző félévemről is és a mostani félév programjairól is egy-egy bejegyzést, csak az élet nem engedi, hogy elkapkodjam.

Mindenek előtt egy aktualitás: megérkezett a jóváhagyás Washingtonból az ösztöndíjainkra. Így már hivatalos. Amennyiben felvesznek valamelyik egyetemre, akkor kint fogok tanulni jövő szeptembertől. Ez majd február végén - március elején fog kiderülni. És lehet tervezni a látogatásokat. Március közepéig nem aggódom ezen a kérdésem.

Avagy az idei második síelésem krónikái.

Az ausztriai Altaussee tó mellett elhelyezkedő kis faluban állítottuk fel a bázisunkat, ahol egy apartmanból indulva fogtunk neki a szomszédos - 1837 méter magas - Loser hegy tövében található sípályarendszer meghódításának. Nekem ez életemben a negyedik alkalom volt, hogy síeltem, és az első, hogy nem Salzstiegelben. 

Kicsit rendhagyó poszt lesz ez, mert nem valami esemény megörökítése a cél, mint általában szokott lenni, hanem egy felmérésről szeretnék beszámolni, amiben én is részt vettem.

Ez a felmérés végzős egyetemistákat vizsgált Európa szerte és arra volt kíváncsi, hogy mennyire látjuk derűsen a jövőnket. Összehasonlítva a különböző országokat kirajzolódnak bizonyos tendenciák, amik szerintem annyira nem is meglepőek, de mindenesetre érdekesek.

27 európai ország 1150 egyeteméről töltötte ki 530,000 hallgató a kérdőívet, amely alapján a reprezentatívnak mondható eredményeket közzétették. Az eredmények közül szemezgetek.

Tavaly Franciaország miatt kimaradt, de összességében immáron harmadik alkalommal volt szerencsém Ausztria egy Pesttől körülbelül 500 kilométer távolságban fekvő pontjában síeléssel tölteni 5 napot. Rengeteg sok érdekes dolog történt, feltöltődtem, és annyi élmény ért, amit elmondani is nehéz lenne. 

Az amerikai útra készülődvén elkezdtem letöltögetni egyik kedvenc műsoromat, a Man v Foodot, avagy a Fald fel Amerikát! Aki nem ismerné: létezik a Földön egy Adam Richman nevű fickó, aki egy átlagos férfi, hatalmas étvággyal -saját bevallása szerint, és aki végigeszi Amerika legjobb sütödéit, természetesen nem kihagyva az evőversenyeket sem. Evés közben nézve garantáltan igaz lesz ránk a mondás, miszerint evés közben jön meg az étvágy. Édes, sós, füstölt, pácolt.. minden előfordul a műsorban, és a műsorvezető olyan lelkesedéssel adja elő az egészet, ami miatt szerintem megéri követni a kalandjait. A Varieté bisztróban ebből az íz- és hangulatvilágból kaphatunk egy kis ízelítőt.