Avagy a legutóbbi félévem története.

Megtanultunk lézert készíteni, bár ez így erősen túlzás, mert a kvantum fizika olyan mélységeibe ástunk le, ami mérnökember számára nem feltétlenül egészséges szükséges. De tény, a vizsgán volt olyan kérdés, hogy hogyan építhetünk lézert otthon. Egy amerikai egyetemeket véleményező oldalon olvastam, hogy a Caltech-en kívül nincs még egy olyan egyetem a világon, ahol mérnököknek kvantumfizikát kell tanulniuk. Van. És megfogadtam, hogy ha 3 fölött teljesítek a tárgyból, akkor építek egyet. Úgyhogy néhány hét - talán hónap - múlva olvashatjátok majd, hogy ez sikerült-e.

A CFD tárgyban ami hasznos volt, az az ICEM nevű hálózó program használata. Egy általunk használatos hálót lehet a fenti ábrán látni (tehát nem pókhálóról fog a következő bekezdés szólni). Az ICEM egy nagyon jó program ám nagyon bonyolult és körülményes a használata. A komolyabb cégeknél, akik ilyennel foglalkoznak, egy teljes embert igénylő feladat a hálózóé. A háló egyébként azért kell, mert az áramlást leíró egyenleteket ma még nem tudjuk korrekt módon megoldani, és ezeknél, az úgynevezett parciális differenciálegyenleteknél (ínyencek kedvéért itt elsősorban a Navier-Stokes egyenletekről beszélek) a megoldás úgy történik, hogy az egész teret kis elemekre bontjuk (ez a háló), és valamilyen kezdeti értéket megadunk minden egyes hálóelemre, majd a a megoldó programunk normális emberi aggyal nehezen felfogható bonyolultságú egyenleteket old meg ezen háló segítségével. A lényeg az, hogy minél egyszerűbb a háló, annál gyorsabb és pontosabb lesz a megoldás. Ahogy bonyolódik, annál több hibát visz bele a számításokba a program, ráadásul annál több ideig is tart neki. De a háló nem lehet akármilyen: például ahogy a falakhoz közelít, úgy kell egyre sűrűbbnek lenni, hogy a fal melletti ún. határrétegben lévő áramlást is meg tudja mutatni. Sok dolgot kell figyelembe venni, és bonyolult geometriáknál ez bonyolult hálóhoz vezet. Mindenki nyer viszont, ha a háló szép. Ez most kivételesen nem csak egy plusz bejegyzés lesz az önéletrajzomban, hanem egy tényleg nagyon hasznos program ismerete. Dávid tudná leginkább szemléltetni, aki eddig az általunk szeretett ANSYS programunk beépített hálózóját használta, és a TDK dolgozatában található 1 millió elemű numerikus hálót ICEM segítségével 200 ezer eleműre tudta cserélni úgy, hogy még az eredmények is pontosabbak lettek.

Szégyenszemre azonban a management bizonyult a kedvenc tárgyamnak a félévben, pedig nem tudtam bejárni rá, mert egy ún. autógén tréningre jártam azonos időben. A tanár viszont nagyon jóindulatú volt, és elküldte az összes szükséges könyvet és jegyzetet, amiből sikerült maximálisan felkészülnöm. Vajon gáz, hogy ez nekem ennyire tetszett?

Volt még néhány elektronikával foglalkozó tárgyam, azokban vagy a középiskolai érettségi anyaghoz képest, vagy a már egyetemen tanultakhoz képest nem sok újat mondtak. Más kérdés, hogy már mindent elfelejtettem az érettségi és az ókorban tanult elektronikákból, így mindent újra kellett tanulni.

Még 2 tárgyról kell megemlékeznem, egyik a Kontinuum mechanika, melyen a tanár nagyon jó volt, számonkérés fair, viszont még mindig várok arra a pillanatra, amikor fun lesz. Pedig már Párizsban is ígérgették, mivel ott is volt szerencsém ehhez, de valahogy a végén soha sem érünk el ahhoz a részhez, amikor igazán élvezetessé válna.

Végül pedig a tervezés és gyártás nevű tárgyról pár szót. Volt egy rendkívül jó házi feladatunk, amely során a semmiből kellett valamit építenünk. 

A feladat egy innovatív, ember hajtotta jármű tervezése volt az ötleteléstől egészen a gyártás kezdetéig. Mi vízen mozgást tűztünk ki célul. Eredetileg futással szerettük volna megoldani a dolgot, ahogy azt a Jézus-gyík is csinálja. Az ő vízen futása több dologból tevődik össze. Amikor a lába a vízbe ér, lábujjait megfelelően tartva egy légbuborékot képez. Ehhez jön a lábainak szokatlan mozgása, mivel nem lefelé nyomja a vizet, hanem inkább hátra-oldalra, és rendkívül gyorsan. Mindehhez nagyon kis súly társul, amelyek segítségével ő minden kétséget kizáróan képes futni a víz felszínén, a víz felületi feszültségét is kihasználva. Ezen az elven az ember is képes lenne, de sajnos egy félév alatt ezt nem tudtuk bebizonyítani, így átváltottuk egy ennél jóval lassabb közlekedési módra. Persze minden jogot fenntartunk ezzel kapcsolatban. Ez a sífutás és a még nem működő vízen futásnak a keveréke. Arról van szó, hogy a lécekhez mereven rögzítettük a lapát tartó rudat, azonban a léceket rugalmasan kapcsoltuk össze (ezeket a feketék). Az evezőket mozgatva tudunk előre hajtó erőt produkálni. Mivel a vízen a súrlódás minimális, így amikor a képen látható módon a jobb oldali evezőt előre nyomjuk (és ez által a jobb oldali léc is előre mozdul) a bal oldali lécnek kell ellent tartania valahogy, ahogy a bal lábunk tartana ellent, miközben a jobb lábunkat emeljük előre a lépés során. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a bal oldali léc alján kis lapokat helyeztünk el, amelyek az óhatatlan hátra mozgás hatására kinyílnak, és lefékezik a léc hátra mozgását. Majd ahogy a mozgás megfordul, ezeket a víz becsukja, és a másik lécen fognak kinyílni. A lapátok feje speciális, hogy visszafele ne "akadjon bele" a vízbe, és persze a lécek levegővel vannak töltve, így egy 100 kg-ig használható sportszert kaptunk. 

Valószínűleg nem ez lesz életünk találmánya, de nagyon jól szórakoztunk közben, és valami közelítően kézzel foghatót kaptunk a végére, amit maximális ponttal honorált az oktatónk. Végül 5.1-es (mint a hangrendszer) átlaggal fejeztem be a félévet, ami bár nem a legjobb félévem volt, így is sok emlékezetes dolog fog megmaradni belőle.