Tavaly Franciaország miatt kimaradt, de összességében immáron harmadik alkalommal volt szerencsém Ausztria egy Pesttől körülbelül 500 kilométer távolságban fekvő pontjában síeléssel tölteni 5 napot. Rengeteg sok érdekes dolog történt, feltöltődtem, és annyi élmény ért, amit elmondani is nehéz lenne.
Maga a hely is szuper egyébként. Pályaszállás, félpanziónál reggeli és vacsora is svédasztalos, rengeteg időt töltöttünk a szaunában és a gőzfürdőben, ahol rajtunk kívül egyszer sem találkoztunk mással. Volt még a tekepályától kezdve csocsón át mászófalig bezárólag minden. A napi program reggeli "mocorgóval" indult, ami egyfajta bemelegítés. Ezt követően reggeli, majd síelés délig. Ebéd, majd síelés estig. Este nyújtás, és onnantól kezdve relax kifáradásig.
A pályák is jók voltak, de a csákányos felvonó nagy valószínűséggel soha sem lesz a kedvencem. Hóágyúzni kellett folyamatosan, és utolsó nap veszélyesen meleg lett, de ez nem a hely hibája. Volt egy szép, erdei utas kék pálya körbe, kicsit meredekebb pirosak, és sokkal meredekebb feketék. 3-4 hütte, ahol jókat lehetett ebédelni, vagy csak pihenni egyet. És persze mindenfelé csak hegyek.
Öten mentünk. Anyu természetesen, mivel mostanában úgy rákapott a síelésre, hogy már szinte többet jár, mint a síoktatónk. Velünk tartott még keresztanyum, Terike, aki szintén nagyon jól síelt. Ők szobatársak is voltak, a nekünk szomszédos szobában.
Az én szobatársaim Tünde és Máté voltak. Tündi hozzám hasonlóan egy Fulbrightos, aki egyébként zongoraművész, és zongora Phd-re készül Amerikába. Rengeteget lehet tanulni tőle. Egyik este adott egy kisebb koncertet a zongorán. Az én boci-boci tarkám után a Für Elise-től kezdve annyira lenyűgöző darabokat játszott (Chopin, Liszt), melyek olyan zenei élményt jelentett, hogy gyakorlatilag órákig mozdulatlanul álltunk mellette a zongoránál. Teljesen megváltozott a zongorázásról alkotott véleményem is miután életemben most álltam először olyan közel egy zongoristához, hogy még a billentyűk klattogását is hallottam. Az ujjai finom mozdulatait nézve itt értettem meg, hogy mit jelent "játszani" egy hangszeren: szinte simogatta a billentyűket, megjegyzem olyan sebességgel, hogy szabad szemmel alig lehetett követni. Hatalmas élmény volt.
Másik szobatársam Máté volt, aki idén kezdett el síelni. Ő évfolyamtársam a Műegyetemen, ráadásul a HAESF nevű szakmai gyakorlatos programmal jön majd Amerikába velünk egy időben. Nagyon gyorsan fejlődött, hála képességeinek és a kis csapatnak, összességében nagyon megszerette a síelést. Vagy legalábbis nem mert mást mondani. :)
A hazaút nehéz volt. Persze hamar el is ment ez a néhány nap, de hazafelé az osztrák autópályán sűrű köd volt és annyira zuhogott az eső, hogy az orrunkig sem láttunk. Magyarországon ónos eső esett. De ami a legfontosabb, hazaértünk, és kezdődhetett a karácsonyi készülődés.
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.