Az elmúlt egy hét legnagyobb eseménye (számomra) a szülinapom volt, melyre a barátaim egy meglepetés bulit szerveztek nekem. Ezen felül a hét csak a suliról szólt, ezt a hetet "Hell Week"-nek nevezik GT-es körökben, ami az én életemben úgy nyilvánult meg, hogy hétfő délután annyira ráértem, hogy olvasgattam a könyvemet, gitároztam, sportoltam, pihentem. Kedd reggeltől pedig mint egy nyári zivatar szakadt a nyakamba minden tennivaló.
Bár a zivatar szó szerint megvolt, ugyanis egész héten rossz idő volt. Ez itt már szokatlannak számít (az idei kétszeri havazás is annak számított), mert az évnek ezek szakában már nagyon-nagyon melegnek kellene lennie. Lényeg a lényeg, hogy rengeteg dolgom volt, de elhatároztam, hogy nyáron megyek egy pesti félmaratonra (június 15-én az 56-osok teréről induló K&H félmaraton). Ezt heti 5 állóképességi edzéssel illetve heti 2-3 súlyzós edzéssel kívánom elérni, de úgy általában sem lesz hátrányomra a több sport. A rengeteg dolog mellett tehát erre is időt kellett szakítanom, de eddig sikerült mindent összehozni. A jövő hét eleje még húzós lesz, de a jó hír, hogy már tisztán látom a fényt az alagút végén. Jövő hét a "Dead Week", amire 3 projektet kellene befejeznünk (ebből 1-et még tovább csinálhatunk, ami tök jó, hogy nyár közepén is ezzel szórakozhatunk..). Ebből 1 lemegy hétfőn, a másikat pedig remélhetőleg sikerült hétfőn délután prezentációra kész állapotba hozni (amihez kisebbfajta csoda kellene, de ez tűnik a leginkább járható útnak). Utána már csak 2 vizsga jövő kedden és szerdán, és jöhet a megérdemelt szabadság.
A héten volt a szülinapom, ismét öregebb lettem egy évvel. Mi otthon ezt tortázással szoktuk ünnepelni, de itt éppen szombatra esett, amikor a vizsgák miatt senki sem ért rá, így úgy gondoltam, hogy egy szép nyugodt napot eltöltök és boldog leszek ettől. A barátaim másként gondolták. Antoine elcsalt squasholni, míg a többiek bekészítették a lakást, és a meglepetés vendégeket, akik rám ugrottak, amikor megjöttem. :) Hát, csak kicsit kabtam szívbajt. A buliban mindenkivel koccintani kellett azért így az ijedtségre.
Másnap 4 óra alvás után már keltem is és mentem a jóga órára, hogy utána 2 újabb óra alvás után egy Fulbrightos búcsúzó piknikre tudjunk menni. Itt elköszöntünk azoktól, akik a nyáron hazamennek, illetve egy hatalmas meccset játszottunk kint a külföldi kollégákkal. Bár az eső miatt csúszóssá váló deszkákon külön élmény volt gumilabdával focizni, de ezt is kipipálhattunk.
A buli végét még nem mondtam el, mert ez után nem szerettem volna már más dologról írni. Íme.
A meglepetés buli végére 5-en maradtunk, a mi kis csapatunk. És itt jött el az a pillanat, amikor beláttuk, hogy ez volt az utolsó közös bulink. Jövő hétvégétől (de ugye ki érne rá akkor amúgy is) már Tanya szülei itt lesznek, így ő velük fog utazgatni, utána lévő héten szombaton pedig Antoine már utazik haza. És míg mi hárman Antoinnel és Tanyával visszajövünk augusztusban, addig Ioana és Sudipto már nem jönnek vissza a következő félévben. Annyi közös emlék és annyi sok kaland után lassan lejár az időnk itt, és ez egyrészt nagyon szomorú, másrészt pedig örömteli. Megtaláltuk a tökéletes kémiájú csapatot, és mindannyian rengeteget tanultunk a másiktól. Felejthetetlen évet töltöttünk el együtt, és a búcsú biztos, hogy nem örökre szól. Antoine-nal megfogadtuk, hogy minden kontinensen kell egy közös képet csinálnunk, úgyhogy remélhetőleg idén nyáron Európát már ki is pipálhatjuk. Antoine írt egy hosszabb levelet nekünk, amikor a tavaszi szünetben otthon volt, és amelyet most megosztott velünk. Nagyon megható volt az egész.
Szomorú vagyok, hogy lassan vége, de örülök annak, hogy megtörtént.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.