Voilà ma vie!

Generációk óta bulizó fiatalok tömegét vonzza Florida a tavaszi szünetre, így nem is lehetett kérdés, hogy ha már itt vagyunk, akkor ott a helyünk. Relatív közel vagyunk, és már többször is voltunk Floridában, ez alkalommal több okból is más volt a megszokottnál.

Először is egy szomorú esemény, ugyanis Antoine-nak haza kellett utaznia családi ügyben, így 4-en maradtunk. Kereshettünk volna 5-et, de a gond az, hogy mire ez kiderült, már minden szóbajöhető útitársnak programja volt. Másik dolog, hogy egy 4-5 napos útra egy autóba zárva lenni valakivel, aki mondjuk nem illeszkedik be jól, az fájdalom. Végül így senkinek nem kellett a kanapén sem aludnia.

Az autót már pénteken este felvettem, mivel ha szombat reggel veszem fel is hasonló árban lett volna, így cserébe reggel nem kellett reptérre bumlizni, hanem korán útnak is vághattunk. Ezúttal egy fehér Chevy Impalával indultunk, amely a végére piros lett, de erről majd később. Tehát elindultunk Florida keleti partja felé, és bíztunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz velünk, ugyanis főképp felhős, esős időt jósoltak. Késő délutánra sikerült leérni Jacksonville-be, ahol aznap terveztünk megszállni. 

A város felfedezése helyett a napsütésben egyből a tengerpart felé vettük az irányt. Meg is találtuk, bár jól példázza a városok kiterjedtségét, hogy 25 mérföldre volt a szállásunktól (kb 40 km-re), és ez még ugyanaz az egyébként nem is nagynak számító város. És egyébként a város közepén laktunk, nem is a másik felében. A part szép volt, de sajna addigra már a nap nem járt túl magasan, és a 23-24 fok ellenére nem kívánkoztunk a vízbe menni. De belebotlottunk egy vásárba és egy St. Patrick napi koncertbe is, ahol jó kis ír kocsma rock szólt - de sajnos egyedül kevés voltam maradásra bírni a többieket. Este a város központjában vacsoráztunk egy nagyon szép étteremben, ami után zárásként egy ír kocsmát céloztunk meg.

Másnap reggel korán indultunk Daytona Beach-re, amely a NASCAR otthona, illetve a tengerpart a terület kemény homokjának köszönhetően már rég óta különböző jellegű technikai sportok színhelye. A strandra behajthattunk az autónkkal, szigorúan lehúzott ablakokkal. Itt játszottunk, pancsoltunk, minden szép és jó volt, de azért a strandnak az elég furcsa hangulatot ad, ha autók gurulnak el folyamatosan melletted. :) 

Egyébként ebben az időben volt egy motoros találkozó is itt, így megcsodálhattuk az amerikai "vad" motorosokat.

Ebédet egy parti sportbárban ettünk, majd újra útnak indultunk, hogy estére már Florida másik felében legyünk, Szent Péterváron. Tanya ennek persze kifejezetten örült. :) Ráadásul ekkor az amúgy sem túl szép autónk elkezdett mindenféle hibákat kiírni, úgyhogy egy gyors konzultáció után úgy döntöttünk, hogy útbaejtjük Orlandót, ahol le tudjuk cserélni. Itt átrágtuk magunkat egy rakás fizetős úton (tényleg, mi értelme van fizetős kapukat tenni 3 km-enként, mindig 1-1$-al?), majd a végén megérkeztünk a megadott helyre, és sikerült a 2009-es Impalánkat egy 2013-asra cserélni, amely sokkal jobb fogyasztással is rendelkezett, valamint sokkal jobb volt vezetni. A városból sokat nem láttunk, de cserébe hamar ott lettünk Tampában, ahol a szállásunk volt. Mivel ezen a napon is rengeteget autóztunk, így estére nyugodt programot terveztünk. Tampa baromi jó volt, ugyanis sétával el tudtunk érni éttermeket a közelben, amely nem sok városról mondható el itt.

De Szent Pétervár még ennél is milliósor szebb volt, igazából az eddig látottak alapján az egyik legszebb város. Zöld parkok, nyugodt emberek, tömegközlekedés, tengerpart fehér homokkal. Bár egy zivatar éppen ezen a napon érkezett a város felé, úgyhogy a fürdés csak hellyel közzel történt meg. Azért ha már itt vagyunk elven megfürödtünk, de a villámlás közepette ezt nem nevezném biztonságosnak.

Sikeresen túléltük, és itt jött a csavar: a legtöbb városban rossz időben gyakorlatilag meg lettünk volna lőve, de itt volt egy menekülőút. Amerika legnagyobb Salvador Dali múzeuma, illetve a Spanyolországiakon kívül a világ legnagyobb gyűjteménye. Baromi jó volt, az egyik legjobb múzeum, amiben valaha voltam. Dali impresszív karakter volt, a művészeti egyetemet azért nem fejezte be, mert a záróvizsgán Rembrandtról kellett volna mesélnie, és ezt lealacsonyítónak érezte, mivel úgy gondolta, hogy a tanárainál sokkal többet tud róla. Szóval lényegében befejezte, csak nem diplomával. Technikai tudása kiváló, a legapróbb részleteket is le tudta festeni, rengeteg stílusban alkotott kiemelkedőt a katalán művész 1989-es haláláig. Valamint nem csak festő volt, hanem ma inkább designernek neveznénk, reklámokat, filmet is rendezett, logót tervezett, és így tovább. Az építészet és a matematika is érdekelte, ezeket pedig belefűzte a festményeibe.

Bár nem szabadott fényképezni, de ezt csak azután tudtam meg, hogy a legjobb két képét lefotóztam. Az első képben a gyermekkort, felnőtt kort és az időskort lehet felfedezni, akinek jó a szeme. A másodikban pedig egy matador arcát: ez a kedvenc képem tőle ebből a múzeumból. Egyébként egy ilyen helyen, ahol a képek mögött annyi részlet és tudás van, nagyon hasznos az audioguide, amit itt már a belépő magába foglalt.

Másnap korán indultunk, és egy laza 800 km levezetése után már otthon is voltunk, délután 4 felé. Az autópályára felérve lőttem ezt a képet a GPS-ről, tehát itt éppen 550 km (344 mérföld) )egyenes út következett :)  Azóta még mindig fáradt vagyok, de a fáradtság nem tart örökké, ellenben a szép emlékekkel.