Voilà ma vie!

A kaliforniai teleregény utolsó előtti fejezete következik. Érdekesség, hogy amikor ezt írom már rég aludnom kellene, mivel holnap indulok az El-Caminóra Nándival. Másik érdekesség, hogy amikor viszont ti ezt olvassátok (mivel úgy időzítem, hogy 1-2 naponta jöjjenek a fejezetek), akkor viszont már bőven ott leszünk, mi több, ha minden jól megy már Pamplona után gyaloglunk, ahol láttuk például a bikafuttatást is. Talán már egy-két vízhólyagon is túl leszünk eddigre, és készítünk egy videó-blogot, amit majd hazaérkezésünk után megvágunk. Szóval most érdemes ránk nézni, mert ha eddig minden rendben volt, akkor innentől már minden rendben is lesz. :)

Kaliforniai kalandjainkat viszont ott hagytam abba, hogy Bakersfieldből elindultunk az 1-es út felé, pontosabban a Morro beach-re. Az idő továbbra sem volt kegyes, de a parton lévő sok növényre gyűlő légy-szerű állatok legalább abban is meggátoltak minket, hogy napozni kifeküdjünk, ha már az sütött. De láttunk szörfös lányokat, illetve egy gyönyörű sziklát, amely megfogott egy felhőt, és ez az összhatás tényleg fényképekre illő látványt nyújtott. Ahogy innen északabbra mentünk pedig egyre nehezebbé is vált a fürdés, mivel a víz rendesen elkezdett hűlni. Egyébként ez egy nagyon szép megálló hely, feltétlenül ajánlom.

Ezt követően a Moonstone beach-en álltunk meg, amely arról kapta nevét, hogy a sós víz az apály és dagály során a puha követ olyan formájúra, olyan lyukacsosra koptatja és csiszolja, amely miatt az holdbéli kövekhez lesz hasonlatos. Eredeti terveim szerint egy marokra valót szerettem volna gyűjteni, de ezen a napon már megelőztek. Itt viszont vigazdíjként ettünk egy nagyot: végre a pulled pork-os szendvicset és a szeletelt marhás szendvicset is meg tudtuk kóstolni. Ettől már új erőre kaptunk és jöhetett a történelmi 1-es út, amelyen szinte végig Jocó vezetett, míg én hátul pihengettem az elmúlt napok fáradalmait.

Azért így hátulról is sikerült kiszúrni azt a helyet, ahol a fókák gyülekeztek, de rengetegen. Pontosan nem emlékszem, hogy milyen fajtájú fókákkal volt dolgunk, talán a "harbor seal" volt az angol szó rá, de nagyon aranyosak, és büdösek voltak. Az egyik a szemünk láttára kezdett megenni egy a műanyag palackok vagy sörök 6-os csomagba szorításához használatos műanyag darabot, aminek hatására a körülöttem lévők sikoltozni kezdtek, de ő ezzel mit sem törődve csámcsogott rajta, majd szerencsére ott hagyta. Azért nem véletlenül mondják, hogy az óceánok és a környezet szennyezése káros az élővilágra. Nem hiszem, hogy a fóka ennek a műanyagnak a megemésztésre lett volna tervezve. 

Az 1-es út mentén rengeteg helyen meg lehet állni fényképezni, és a látvány szinte mindig lenyűgöző. Ráadásul meleg is van, úgyhogy még ha máshol nem is túl szép az idő, itt jót lehet napozni. :)

Monterrey közelében megálltunk strandolni, mivel szépen kisütött a nap. Érdekessége viszont az volt a helynek, hogy a vízbe gyalogolva a Yosemite-völgyben található Merced patak vizéhez hasonlatos érzés kerített hatalmába: szó szerint lefagyott a lábam. Tehát, ha egy hullám a bokádig teríti be a lábfejed, de közben fizikai fájdalmat okoz akkor tudod, hogy ez a víz iszonyú hideg. Itt pontosan ilyen hideg volt, nem véletlenül fürdenek itt már a fókák is.

Végül az 1-es úton kisebb kalandok után eljutottunk Monterrey-be. A kisebb kaland az üzemanyag utánpótlást jelentette, ugyanis mi mindig próbáltuk optimalizálni, és a legolcsóbb helyen jól megtankolni. De mivel az 1-es út mellett nem volt város, de még csak falu sem, így itt ami volt benzinkút annak ára gyakorlatilag a Death Valley közepén lévő kút árával vetekedett. Monterreyben természetesen Moneterrey Jack sajttal, és egy kaliforniai borral ünnepeltünk, miután végignéztük a tengertparton a gyönyörű naplementét. 

A San Francisco felé eső Salinas városában éjszakáztunk, hogy másnap reggel belevethessük magunkat Palo Alto-ba, majd a nagyvárosba.