Múlt hétvégén került megrendezésre az éves Atlantai Magyar Fesztivál, amely nagyon jól sikerült, tegnap pedig a szintén Atlantában található Atlanta School of Arts and Design-ban volt egy Fulbrightos találkozó, ahol nem is igazán a találkozó volt érdekes, sokkal inkább maga a helyszín.

A magyar fesztiválra már hetekkel ezelőtt visszaigazoltam, hogy megyek. Tavaly is voltam és nagyon jó emlékeim voltak róla. Sok érdekes emberrel találkozni, főleg 2-3. generáció óta kint élő magyarokkal, akik vagy a '20-as években, vagy '56 után jöttek ki. Valamint vannak fiatalok is, akik ilyen távolságban Magyarországtól is igyekeznek megtanulni a nyelvet. Nekik gondolom nagy motiváció, hogy néha a szüleiken kívül más magyarokkal is beszélhetnek. De mindenkinek megéri jönni a környékből, ha magyaros ízekre, hangokra vágyik. Pár nappal a kezdés előtt kaptam egy e-mailt, hogy lehet önkénteskedni, ami jó ötletlenek tűnt, mivel sok embert amúgy sem ismertem és úgy alakult, hogy egyedül mentem. Reggel 9 felé értem oda, és innentől este 7-ig gyakorlatilag elrepült az idő, folyamatosan dolgoztunk. 

Az italoknál és kolbászoknál voltam. 3 féle bort (egy tokaji fehéret és egy-egy villányi vöröset és rosét) árultunk, valamint a téliszalámi amerikai verzióját, gyulai kolbászt és cserkészkolbászt. A kolbászokat gyakorlatilag az első 1.5-2 órában mind elkapkodták, a bort kitartott a végéig, sört pedig csak nagy nehézségek árán tudtunk adni, mert a sörös hordóhoz nem volt jó sörcsapunk. Fél órán keresztül váltott műszakban jöttek az emberek próbálkozni, mert mindenki nagyon vágyott rá a nagy melegben, de senkinek nem sikerült megjavítani. Így vagy úgy, nagyon jól éreztem magam és érdekes volt italokat kiadni, látni a sokszor visszatérő arcokat. :) Még egy érdekes dolgot fedeztem fel, az ún. square reader-t. Ez egy négyzet alakú apró eszköz (kb 2x2 cm), amelyet a telefon vagy iPod/számítógép jack csatlakozójába lehet bedugni, és kártya leolvasóként szolgál. Ez azért jó, mert Amerikában mindenki mindenhol kártyával szeretne fizetni, ezzel pedig a legeldugottabb helyen is lehetséges, csak egy stabil internet kapcsolat kell hozzá. Beütjük az app-be a fizetendő összeget majd egy húzás a kártyán, és már utalódik is pénz, pofonegyszerű. 

Táncoltunk is kicsit és ettem "gulyást", amit itt értelmeztek eddig a legérdekesebben. Arra, hogy Magyarországon kívül a legtöbb helyen gulyás néven pörköltöt árulnak már fel vagyok készülve, de ez egyfajta pulled beef, tehát szálaira főzött pörkölt alapú marhahús volt palacsintába csomagolva. Amolyan hortobágyi palacsinta, csak szósz nélkül, és meg sem volt sütve, minden főzbe volt benne. 

Találkoztam itt egy csomó jó fej magyar ösztöndíjjassal, akik a HACUSA (Hungarian American Coalition) illetve a KCSP (Kőrösi Csomag Program) keretében vannak az USA-ban és a programjuk jó fej módon szponzorálja az utukat, ha ehhez hasonló közösség építő céllal érkeznek. Este pedig az utolsó buszomat pont elértem. A metróban összefutottam egy érdekes párral (a metróban, amit Amerika egyes részein metrónak, máshol - Atlantában - vonatnak neveznek). A feleség a padon ülő ázsiainak látszó hölgy volt, míg a férfi a gyerekükkel játszott, sétáltatta, mondogatott neki halkan dolgokat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ez mintha magyarul lett volna. Ez után még jobban figyeltem, majd mikor meggyőzödtem róla, hogy ő bizony magyarul beszél a gyerekéhez megszólítottam őket. Kiderült, hogy Franciaországban találkoztak, a nő egyébként amerikai-ázsiai, majd éltek egy évet Magyarországon, Lengyelországban és most Atlantában, de egy hét múlva költöznek Kaliforniába, mert a srác a Google-nél kapott állást. Nem semmi út! Már az sem semmi, hogy magyar emberrel találkoztam, bár ezen a napon ez nem lenne meglepő, de ők nem a fesztiválon voltak, csak bicikliztek a környéken.

Most pedig röviden a Fulbrightos találkozó. Tegnapi nap óra után összeszedtük magunkat, és taxiba pattanva rohantunk a Fulbright georgiai szervezete ártal jegyzett őszi találkozóra a SCAD-ba. Maga a találkozó leginkább evésből állt számunkra. Fél órával később érkeztünk, tehát éppen ekkor kezdődött az evés, közben volt 2-3 prezentáció, például az iskola egyik tanárától, aki Fulbrighttal volt kint Tunéziában és Marokkóban 8 héten át. Ez az előadás gyakorlatilag az úti beszámolója volt csak képekből összeállítva, de este 7 után ez volt a legtökéletesebb előadás, amit ember kívánhat. Evés után jöhetett a túra az iskolában, ugyanis maga az iskola egyben egy művészeti galéria is. Iszonyú érdekes volt! Az iskola diákjai, öregdiákjai illetve tanárai munkái vannak a folyosókon kirakva, és ahogy sétáltunk rengeteg még dolgozó embert is láttunk. Az iskola filozófiája egyébként az, hogy rajzból nem felvételiztetnek, mert azt bárkinek meg tudják tanítani. A túra végén elérkeztünk a SCAD pad-ekhez, amik a parkolóban felállított kabinok. Ezek érdekessége, hogy teljesen meg vannak "dizájnolva", kívül és belül is. Helytakarékos (nyilván), iPod-ról lehet irányítani a lámpákat, légkondit, de van benne minden, ami kellhet, mosdó, fürdő, indukciós főzőlap, mosogató, hűtő, mikró, ágy és asztal is. Okos ablakai vannak, tehát egy kattintással lehet az üveg fénytörését állítani és így elszürkíteni azt, de ez csak egy apró részlet, a sokból, melyben el lehet veszni. A hely azért csúcs szuper, mert a diákok valójában ki is bérelhetik őket. Bár mivel csak 3 van (mind a három más-más stílus szerint berendezve) így elég nagy verseny lehet rá, ettől függetlenül akár csak pár napot is jó lenne egy ilyenben élni.