Míg a suli már ezerrel dübörög, a csoportos feladatok első leadásai közelednek, mi kihasználtuk az utolsó nyugalmas hétvégét egy kis kirándulásra. Egy Ioana által kinézett hostelbe mentünk, ahol faházakban aludtunk, vegetáriánus kajákon éltünk, mezítláb mászkáltunk és mindenek felett nagyon jól éreztük magunkat. Atlantát a héten leblokkolta egy hóvihar, illetve megkóstoltuk a város leghíresebb (legjobb?) hamburgerét.

A hétvége már kedd délután elkezdődött, csak ekkor még nem tudtunk róla. Elkezdett esni a hó, és a - nem túlzás - 3 centiméter hó elég volt arra, hogy teljes Atlantát megbénítsa. A hó heves hózáporral mutatkozott be, és fél órával később már jött is a hír, hogy az óra végén bezárják az iskolát, induljunk haza. Eleget hallottam már az atlantai hóesésekről, hogy tudjam, itt csak a gyalogos hazaút marad. Antoine megkísérelte a buszt, és 1 órát állt a dugóban, a végén ő is gyalog jött. Rengeteg embernek élete első hava volt. Érdekesség, hogy egész Atlantában 4 gép volt amellyel az utakat tudják kezelni, ebből 2 működött. Így természetesen korcsolyapálya, és tömeges koccanások helyszínévé vált a város néhány óra alatt. Nem meglepő, hogy szerdára tanítási szünetet rendeltek el, és mivel csütörtökre nem olvadt el a hó a tartós -10 foknak hála, csütörtök is szünet lett. Pénteken már volt suli, csak nekem (életemben először) péntekenként nincs órám. 

A hidegben azzal dobtuk fel magunkat, hogy elsétáltunk a kihalt utcákon Atlanta leghíresebb hamburgerezőjébe, a Vortexbe. Itt megtudtam, hogy a marhahús jól átsütve elég nagy hülyeség (lásd kép), illetve ettem egy Bypass burgert. :)

Így viszont péntek reggel elindultam a reptérre, ahol felvettem az aktuális autónkat, amely ezúttal egy Hyundai Sonata lett. Meseszép autó, még a NOLA úton a sok vezetéstől már fájt és zsibbadt mindenünk, ebben semmi ilyen gond nem volt. Tempomat, hatalmas csomagtér, és pont ugyanannyiba került naponta, mint a Nissan Altima, amely szinte egy kategóriával rosszabbnak tűnik így utólag. Még egy utolsó dolog, a fogyasztás: 1300 mérföld alatt (2100 km) összesen 1,5 tank benzint használtunk, ami ugye alapból fele annyiba került, mint otthon (ez úgy 9 L/100 km-es fogyasztás), és nem kíméltük amikor fel kellett venni az utazósebességet. :)

A gyors bevásárlás után jöhetett az emberek felvétele, majd az indulás. Természetesen sötétedés után értünk már csak oda, mivel a lányok miatt óránként kellett megállni. A bejárat pedig egy kis földút volt, amely nem a csili-vili autónknak volt kitalálta a fél méteres gödrökkel. Arról nem is beszélve, hogy mennyire tűnt félelmetesnek egy 10 méteres fákkal szegélyezett kicsi földúton menni befelé az őserdőbe koromsötétben.

Vacsorával vártak minket, és egyből kaptunk egy welcome-drinket ami tea összekeverve egy kis whiskey-vel és moonshine-al, ami olyan pálinkaféle. Mindenki nagyon kedves volt, öleléssel köszöntek, és a fáradtsággal mit sem törődve hajnalig gitároztunk és beszélgettünk. De eljött az este, és a faház ideje. Azonban kint nagyon hideg volt, alig 10 fok, és a hálózsák nem csak nem látott mosást már évek óta, de bezipzározni sem lehetett. Ehhez jön, a faházaknak nem volt faluk, hanem szúnyoghálóval voltak elválasztva a kinti hidegtől, ami egyenes út ahhoz a következtetéshez, hogy az összes ruhát felvéve is az életbenmaradás volt a tét. :) Reggel szabályosan lehetett érezni, ahogy a nap egyre feljebb jön, és egyre melegebb lesz. 

Másnap a reggeli frissen sült banánkenyér elfogyasztása után felfedeztük kicsit a tábort, majd az alapítóval, Tom-mal beszélgettünk. Ő vezett körbe egy kis ösvényen. Rengeteg dolgot mesélt a helyről, de ami a legérdekesebb (és motiválóbb volt), hogy eleinte senki sem hitt benne. Ez volt az egyik első Hostel a keleti parton (ő egyébként Európában túrázott és onnan vette az ötletet). Senki sem támogatta, és pénze sem volt, de sikerült kialkudni, hogy évente törlesszen a telekért. Eleinte a helyi bicikliseket stoppolta le, hogy szálljanak meg nála, de a végén minden jól alakult, és közel 40 évvel az alapítás után ma az egyik legegyedibb hostel az egész országban. Az udvaron mezítlábas hippik rohangálnak, a zuhanyzó a szabadban van és fakerítéssel eltakarva a házaktól, az erdő felé viszont nyitott. WC-zésre ott vannak a fák, illetve más ügyekben egy spéci komposzáló WC, nagyon érdekes. Az egész hely tele van rejtett kincsekkel, apró, felfedezésre váró részletekkel. Vannak tavak, amelyek nagyon szép tiszták, van hozzá kenu, tutaj. Tom rengeteg érdekes történetet mesélt, és a házában megvendégelt mindenkit egy pohár teára, ahol mi is megoszthattunk egy történetet, amelyet kíváncsian hallgatott. 5-en voltunk, 5 országból, de már mindegyikben járt. Még Budapesten is. :)

Ezen a napon elmentünk Jekyll Island-re, ahol egy érdekes természeti jelenségnek voltunk a tanúi. Ez pedig, ahogy a sziget egyik feléből az ár-apály mossa el a talajt és helyezi át. Ennek következménye, hogy a parti fák alól egyszer csak elfogy a talaj, és gyökerestől dőlnek ki. A párás levegőben ennek még inkább kísérteties hangulata volt. 

Este a kis bevezető ösvény megtétele után újra vacsora várt minket, majd jöhetett az esti beszélgetés, egy újabb hosszú és hideg este, reggel pedig egy forró zuhany után indultunk haza. Hazafelé Savannah-t vettük célba, ami Georgia egyik legszebb tengerparti városa. Tényleg nagyon szép, kár, hogy csak egy órát maradtunk, mert ketyegett az idő az autó visszavételére. Azért egy Five Guys hamburger belefért, amely valahol a gyors kaja és a rendesen elkészített kaja határán van, ott helyben sütik meg a marhát, a krumplit pedig minden nap kistermelőktől veszik, feltüntetve, hogy ma éppen honnan.

A hazaút békésen telt, és még a Super Bowl végét is elcsíptük, bár annyira unalmas volt, hogy úgy fél óra után abbahagytuk, pedig sok amerikai focimeccset láttunk már, és szeretjük is.

A hétvége összességében nagyon jól telt, de minden egyes percért amelyet a meleg ágyikóban tölhetek hálás vagyok. Hatalmas kaland volt, mert számukra ez a hely azt jelenti, amit a mi számunkra Szigetköz. És nyáron tényleg fergeteges lehet (csak a szúnyogok ne lennének).