Voilà ma vie!

Hihetetlen, hogy már a 9. hétnek is vége. Szó szerint repül az idő, és már elveszítettem volna a fonalat a hetek számolásában, ha nem lenne ez a blog. Amikor ezt írom már a 10. hét van, és egy hatalmas Memphis túra után vagyok.

Memphisben Gábor, és felelsége Kinga vendégszeretetét élveztem. Sikerült élményekkel és a sok étel miatt talán néhány kilóval is gazdagabban elhagynom a Tennessee állam dél-keleti csücskében elhelyezkedő Memphist. Utazásra az első hetek emlékére a Greyhoundot választottam. Ennek oka egyszerűen a jó menetrend, és nagyjából azt is tudtam, hogy mire számíthatok. $30-t fizettem, ami a kétszer minimum 8 órás utat figyelembe véve szerintem elég baráti ár. A Greyhound atlantai állomása nem fog a kedvenceim közé tartozni, miután egy gettón keresztül vezet az út oda - egészen szürreális módon, a downtown (belváros) közepébe. Délután 5-től utaztam, és nagyjából este 11 felé már ott is voltam, ahol Gáborék az állomáson vártak, és saját autójukkal vittek a lakásukhoz. Elég nyugodt, parkos helyen laknak, ahol a mókusok populációja még a miénket is meghaladja. 

Első nap egy olyan igazi magyaros reggelivel indítottunk, amilyenben még nem volt részem itt. Általában valamilyen zabpelyhet eszem reggelire turmixxal, de ezt csak itthon tudom csinálni, máshol gyakran problémába ütközök. Kinga minden nap süt zsömléket, és reggelire felvágottal ettük ezt, egy kis - szintén házi készítésű - kaláccsal levezetve. Hiányoztak már ezek az ételek. Ezt követően elindultunk a Pebody Hotel-be, amely Memphis legnagyobb múltú hotele - megfordult már itt állításuk szerint az összes amerikai elnök valamint a dalai láma (erről még fénykép is van) is. Itt van kiállítva az amerikai himnusz megzenésítőjének, Francis Scott Key-nek a zongorája, amellyel készült is közös kép, valamint volt egy szellemzongora is. A nagy számról viszont pont lekéstünk, ugyanis memphisi tradíció a kacsák sétája, amikor is reggel egy vörös szőnyegen kiandalognak a kíváncsi tömeg elé az éjjeli alvóhelyükről, hogy elfoglalják nappali helyüket a szökőkútban, hogy ott egész nap hasznos tevékenységüket folytathassák, avagy pancsoljanak és egyenek. Délután pedig a "duckmaster" visszatereli őket.

Ezt követően a Beale Street felé vettük az irányt. Ez Memphis Váci utcája, bár azért a magyar kiadásnál egy kicsit szerényebb, de azért jót lehet sétálni és nézelődni rajta. Sikerült pár érdekes dolgot le is fotózni, majd a part felé vettük az irányt. 

Nem tudom próbáltátok-e már leírni, de elég vicces: Tennessee folyója a Mississippi. A parton szembesültünk először azzal, hogy "közeleg a tél". Gyakorlatilag pulóver és kabát is elkél már, ráadásul Atlanta ugyan délebbre van, de már itt is hajnali fagyok várhatóak a héten. Ebédre Gus híres csirkefalotozóját vettük célba. Általában a jó helyeket az jelzi, hogy sokat kell várni. Közel 40 percet vártunk, mire sikerült egy asztalhoz jutnunk, de teljesen megérte. A csirkemell mennyei volt, és az étel minden részletre kiterjedően tökéletes volt - a coleslaw nem csak összedobálva az összetevőket, a rizs önmagában is kiváló ízű, és volt egy babos köret, amire gondolva még most is összefut a nyál a számban. Ez volt a legjobb étel amit Amerikában eddig ettem!

Estére még belefért egy túra Gábor egyetemén, a University of Memphisen. Az ő kabalájuk a tigris, és erről mesélt egy történetet: a memphisi állatkertben van egy igazi tigris, akit minden amerikai foci meccsre hurcolnak magukkal. Persze a tigrisek nem élnek örökké, így történt ez megboldogult 2. Tom-mal is, akit a jelenleg uralkodó, 3. Tom követett, miután az egész stadion előtt emelték a magasba, amolyan oroszlánkirályosan bemutatva a népnek.

Este még volt egy olyan terv, hogy visszamegyünk a bulizós részre, de túlságosan át voltunk fagyva, és inkább játszottunk és beszélgettünk. Másnap jött a hazautazásom napja, de előtte még voltak terveink. Elmentünk a havonta megrendezésre kerülő bolhapiacra, majd megkóstoltuk a legendás memphisi BBQ-t, amely pulled pork-ból állt. Előtte még egy kis tó partján találkoztunk rengeteg pakisztáni muszlimmal, akik a nemzeti ünnepük miatt jöttek ki piknikezni. Miután sikerült kihámozni a pénztáros lány akcentusát nagyon hamar hozzájutottunk a szendvicsünkhöz. Persze megfejtettük a rejtélyt, ugyanis ha akkor álltak volna neki sütni a húst, akkor még úgy 16 órát kellett volna várnunk rá. 

Végül egy túra következett a Mud Island-re, amely Memphis Margitszigete. Bár picit késve érkeztünk, ugyanis a látogató központ délután 4-kor zárt aznap, a kapus hölgy beengedett minket, így végigsétálhattunk a nagyjából 200 méter hosszan betonból kiépített Mississippi folyó mentén. Ezt nagyon szépen megcsinálták, és még a környező folyók is ábrázolva vannak, valamint a vízmennyiség növelésével lehetőségük van játszani a holtágakkal is.

A hazaút még az odaútnál is gyorsabban telt, annak ellenére Nashville-ben volt egy laza 1,5 órás várakozás éjfél és fél 2 között, de az út többi részét sikerült alvással tölteni. Este 8.30-kor indult a buszom, majd reggel 7 órakor értem végül Atlantába (ebben volt egy layover valamint egy órás időzóna váltás is). Aznap egy gyors zuhanyra maradt már csak idő az iskola előtt, de maximálisan megérte ezt a kis kényelmetlenséget! A Memphis márkájú cipőm helyett viszont lassan vennem kell egy újat, de igazán boldog vagyok, hogy Memphist még ebben vehettem be. :)