Voilà ma vie!

Egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Kétségtelen, hogy életem egyik legjobb időszaka közeledik most a végéhez, de ez után is rengeteg jó dolog vár rám, ráadásul jövő augusztustól ugyanitt folytatódik minden - csak sajnos nem ugyanezekkel az emberekkel.

Az elsők, aki hazamentek Tanya és Antoine voltak. Egy fergeteges paint-partyval búcsúztattuk el őket, ami olyasmi volt, hogy színes ételfestékkel lőttek minket, és mindenkiről folyt le a 4 különböző szín. Mondjuk amikor már kezdtünk fázni, akkor kicsit túlzásnak éreztem az újabb és újabb köröket, úgyhogy ölelgettük az embereket, akik nem voltak festékesek. De az igazi mutatvány akkor következett, amikor haza kellett mennünk. Nem gyalog távolságra voltunk, tömegközlekedés ilyenkor már nincs, viszont taxit fogni csurom vizesen festékesen sem egy könnyű mutatvány. Szerencsére találtunk egyet, aki elvitt minket, mielőtt még a 10 fokban teljesen megfagytunk volna. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttuk Tanyát. Bár vele jövő szeptemberben még találkozunk. Illetve a húga, Sasha is itt volt, akinek olyan király orosz akcentusa volt, hogy az mindenért kárpótolt minket, amit Tanya tisztán brit akcentusa miatt hiányoltunk. 

Másnap egy rövid filmet forgattunk, amit Antoine egyik unokatestvére esküvőjén fognak felhasználni (mindenkit megkértek, hogy ahol van a világban csináljon pár tánclépést egy adott zenére, és küldje el nekik, hogy összerakhassanak belőle egy videót). Ez volt az utolsó napunk Antoinenal, és Ioanának most meg nem határozott ideig az utolsó napja is. Nem mondom, hogy nem sírtunk, de az élet úgy tűnik ilyen - véget ér egy korszak egyik napról egy másikra, hogy a helyét egy másik korszak vehesse át. Az utolsó nap lett volna lehetőségem elmenni Budapestre, ami Georgiában található, de végül inkább Antoinenal és a többiekkel töltöttem itthon, ettünk, ittunk, képeket nézegettünk. Ha minden jól megy, akkor már júniusban, Brüsszelben össze fogunk futni, de legkésőbb augusztusban, ugyanitt.

Az iskola is véget ért, mind a 4 tárgy sikerült, mindenből a legjobb jegyet kaptam (A), bár a félév vége azért melós volt. Főleg az akusztika vizsga, azt nem fogom visszasírni, de a tanár egy nekünk kedvező politikát vezetett be, ami arra épült, hogy az számít amit a kurzus végén tudunk, így ha a vizsga jegyünk jobb lesz a korábbi 2 ZH bármelyikénél, azt felülírja. Akár mind a kettőt. És a vizsga 115 pontos, de ebből 15 pont extra. Így adódott, hogy a végére 104%-os lettem a tárgyból.. A másik design projektünk viszont még nem ért véget, azt június 1-ig csinálni kell - bár kizárt, hogy én Kaliforniából ezen fogok tudni dolgozni (vagy, hogy akarok). Az innovációról szóló kurzus életem eddigi leghasznosabb nem műszaki kurzusa volt, sőt, sok műszakit is felűlmúlt. A végén egy több részes kulacsot terveztünk, amit ki-ki szájíze szerint állíthat össze az előre gyártott darabokból, 1- 2 vagy akár 3 belső résszel, így akár 3 különböző italt is szállíthat magával. Például vizet, narancslét és kávét, egy palackban. Ez igazán mondjuk edzéshez lehet jó, hogy a fehérjét egyik belső rekszbe rakjuk, a másikban víz van, és amikor kell (az edzés végén), akkor frissen bekeverjük a fehérjét, megisszuk, és nem koszoltunk egy külön shakert, otthon csak egyet kell elmosni.

A szünet első felében elmentünk Ioanával, Sudiptóval és Alival (ilyen sorrendben Románia, India és Pakisztán - ha értitek) a Chattahoocce Coffee Company-ba, ami egy gyönyörű park, hatalmas folyóval és sok kiülős résszel, ahol összefutottunk Keikóval (Japánból) illetve egyik barátnőjével. Egyébként ide eljutni 1,5 óra buszozás, tehát ez olyan, mint, ha elmennénk a Gerecsébe túrázni és pont akkor, pont ott összefutnánk egyik pesti ismerősünkkel. Baromi szép és nyugodt hely, annyira megtetszett, hogy másnap is itt kötöttem ki valakivel. :) 

A másnapot egy kolumbiai reggelivel kezdtük, ami az alábbi képen látható. A kenyér szerűség közepén sajt van, a másik pedig egy nagyon spéci krém állagú dolog, amit pálmalevélben párolnak meg. Még kolumbiai kávét és csokit is kaptunk, hála kolumbiai barátainknak. Ezt követően pedig egy taiwani italkülönlegességgel, a "bubble tea"-vel ismerkedtem meg. Ez egy tea tejjel, amiben tápiókából készült golyócskák vannak, és ezek elég rágósak, de pont ez benne a jó. :) Lin, mint igazi taiwani, már kipróbálta a város összes helyét, így nekem csak a legjobb hely letesztelése maradt hátra. :)

 Teltek múltak a napok, találkoztam Gabiékkal akikkel délutáni sütögetést csináltunk a medence mellett (ugye ők voltak azok, akik vendégül láttak az utam elején), megbeszéltük, hogy kivel mi történt az elmúlt időben. Matt (talán fényképről emlékeztek rá, akivel a predátor pacsit adtuk egymásnak) befejezett munka mellett egy képzést, ahol évfolyamelső lett, így volt ok az ünneplésre. 

Pár nappal később egy indiai potluck-ot csináltunk (szintén nálunk), ahol Ali elkészítette a város legjobb biryani-ját, ami eszméletlen volt. Hosszú és nehéz munka megcsinálni, de az íze valami isteni. Bár az én ízlésemnek már csípős volt, ennek ellenére akár most is tudnék még enni belőle. Jah, és kecske húst használt hozzá, ami aztán külön érdekes volt. Én csináltam egy csilis babot, Ioana sütit készített, valamint Ivan (orosz srác, aki most fejezte be a GT-et és megy az MIT-ra) egy piláfot. 

Most hétvégén baseball meccsre mentem, ahol az Atlanta Braves legyőzte a Chicago csapatát. Amúgy a baseball itt eléggé megy, elvileg mindig bejutnak a playoffs-ba, bár nyerni még sosem nyertek. Ezt Keikoval és barátnőjével néztük. Keiko japán, és mint kiderült, japánban elég komolyan játsszák a baseballt. Barátnője pedig japánban élt egy darabig, úgyhogy talán innen a lelkesedés. :) Ezen nagyjából úgy lepődtem meg, mint azon, hogy az indiaiak és pakisztániak mennyire komolyan veszik a krikettet. Ott egy krikett játékos olyan, mint nálunk a világklasszis focista. Szóval a meccs után elvittük a reptérre Moekót, aki egy japán lány és ugye a sörgyáras látogatást az ő tiszteletére tettük, hogy 21 lett. Jövőre Skóciában fog tanulni, elég jól csinálja. Ezt követően pedig jött a sushi este.

Keiko útmutatását követve először miso levest csináltunk, aztán egyfajta japán mártogatós szószt, amibe uborka rudakat tömködtünk, aztán - még mindig az előételnél tartunk - avokádót felszeleteltünk, és leöntöttük felét szója szósszal (de valami eszméletlen jóval), másik felét pedig oliva olajjal, nyamm nyamm. Ez után jött a sushi, amiről, mint kiderül, bár nagyon szokványos kaja, ennek ellenére még ők is rendelik, mert macerás megcsinálni. Szóval ez nem a vasárnapi családi ebéd receptje. Nigiriket csináltunk lazaccal és tonhallal, de a lényeg a rizs volt, amit nagyon precízen készített el, és utána egyfajta vinegrettbe forgatott, hogy friss maradjon. De megvan a részletes recept szerencsére, és a hozzávalókból is van még bőven, úgyhogy majd jövő félévben kísérletezem.

Röviden összefoglalva, életem legjobb külföldi éve volt, rengeteg embert megismertem, és nagyon sok barátságot kötöttem, köztük néhány olyat, ami biztosan életre szól. Az már csak hab a tortánt, hogy elígérkeztem a következő 2 nyárra (a mostanit nem számolva) egy Taiwan-Japán és egy India-Pakisztán túrára, aminek már csak apró anyagi akadályai vannak - de ha nem is most, egyszer biztosan meg fogom csinálni őket.