Voilà ma vie!

A héten rengeteg dolog történt! Járt nálunk az egyetemen egy asztronauta csütörtökön, pénteken elmentünk a Great Georgia Airshow-ra, és szombat reggel kezdetét vette a nagy utazás New Orleans-ba 4 napra. Csak annyit elöljáróban, hogy szombaton reggel még a hűvös atlantai reggelben indultunk útnak, este pedig már Florida fehér homokos tengerpartján fürödtünk. De írom inkább a történetet időrendben.

A hét eleje tanulással telt, igyekeztem előre dolgozni, hogy a hét végi "őszi szünetben" nyugodt szívvel lógathassam a lábam. Nem volt őszi szünetem mióta egyetemista vagyok, úgyhogy ki kellett élvezni. Persze ez sem volt igazi szünet, a hétfő Colombus Day volt (Amerika "felfedezésének" az ünnepe). Még a keddet hozzácsapták, így lett egy 4 napos hosszú hétvégénk. 

Csütörtökön egy asztronauta járt nálunk, név szerint Fred Gregory, aki háromszor volt az űrben. Rengeteg érdekes dolgot mesélt, például, hogy hogyan intézik a kis és nagy dolgukat (ugye nincs gravitáció), vagy hogy az emberi szervezet hogyan reagál a kintlétre, hogyan esznek, isznak, mekkora a légnyomás (légköri, még csak a fülük sem dugul be felszálláskor, tiszta luxus). És persze a leszállásról, hogy miért kell megfelelő szögben érkezni (ha túl meredek, akkor a súrlódás miatt elégnek, ha túl lapos, akkor mint egy kő a víz felszínéről, úgy pattannak el a légkörről). A végén még kérdezni is lehetett, és senki sem tudott olyat kérdezni tőle, amelyre ne vágta volna rá csípőből a választ. És még vicces is volt. 

Aztán jött a péntek. Reggel a legelső busszal mentem ki a reptérre, hogy felvegyem az autónkat. A biztonsági tartaléknak hála már egy órával korábban kint voltam. Megnéztek minden papíromat, a magyar és nemzetközi jogosítványt is, majd lehúzták a depositot a kártyámról és már mehettem is felvenni az autót. Háromból választottam, egy VW Passat, Nissan Altima és egy Chevy. Végül a Nissal lett, mert VW-t már vezettem, a Chevy pedig dupláját fogyasztotta, és mi hosszú útra mentünk. Íme a Nissan Altima 2013-as kiadású modellje.

Hazavezettem a reptérről. Egy élmény volt újra vezetni. Ráadásul automata váltós autót vezetni nagyon könnyű. Két féle előre fokozat volt benne, D és Ds, ahol az utóbbi a Drive-sport-ot jelentette. Ekkor kicsit később váltott a gép, így jobban pörgött a motor. A szokásos pénteki órák után indulhatott az út. Lian (Kína), Surin (Dél-Korea), Adil és Burham (Pakisztán) voltak az utitársaim. Itt nagyon könnyű mozgatni az embereket, ahogy kiírok bármilyen programot szinte 5-8 ember azonnal mondja, hogy jönne, és ezzel már meg is telt az autó. Az út az Atlanta melletti Peachtree City-be gyorsan eltelt, bár kicsit aggasztott, hogy a pakisztáni srácok miért firtatják annyira, hogy eddig hány balesetem volt, és hogy mennyire voltak durvák. A megérkezésünkkor egy ügyes mondattal ("az egyik szervező, Tom azt mondta, hogy itt ingyen parkolhatunk") még a parkolási díjat is megspóroltuk, bár lehet Karma bosszút állt rajtunk, mert a füves mező közepén sikerült elsüllyedni egy felázott részen, ahonnan úgy kellett kitolni az autót. Na itt nem volt előny az automata. Végül bejutottunk, és mivel jó korán érkeztünk, még a sötétedés előtt volt időnk szépen végignézni a gépeket.

Nem volt sok, de azért a Cobra helikopter és a DC-3-as nagyon tetszett. A légierőnek volt egy lopakodó járműve, amolyen Knight Rider szerű, bár azt nem értettük, hogy a légierőnek miért van szüksége egyáltalán egy autóra., ez volt a VAPOR. Az alábbi videót én csináltam.

Éjszakai showból nem sok van a világon, így külön élvezet volt végignézni ezt követően. A videón egyébként úgy tűnik, hogy szürkület van, de valójában már egészen sötét volt. Voltak akrobatikus bemutatók fénylő- villogó gépekkel, volt egy jet glider (vitorlázó, a hátára erősített sugárhajtóművel), amely lángcsóvákat húzott maga után (és direkt) miközben tüzijátékokat lövöldözött, mindezt persze zenére. Végül egy jet-truck, amely egy átalakított kisteherautó a hátára erősített sugárhajtóművel. Csak annyit erről, hogy képes elérni a 370 mérföld / órás sebességet. Többször végigment előttünk, de a legdurvább az igazi gyorsulás volt. Egy videó az esetről alább. Amikor elakad a mikrofon hangja, akkor egy olyan robbanás volt, amelynek a hőjét olyan 200 méterről is éreztük, valamint önkéntelenül is hátraléptünk.

Este végül 10 felé értünk haza, egy gyors bevásárlás után jöhetett az alvás, majd a korán kelés (nekem), hogy kivigyem a kínai csapatot a tömegközlekedésig. New Orleans, here we come! Erre az útra két autóval mentünk, a miénkben volt Ioana és Antoine, a lakótársaim, valamint Tanya (Oroszország) és Roy (India). A másik autóval jöttek kínai és taiwani srácok/lányok, akik szerettek volna velünk tartani. Nem voltunk végig együtt, de azért volt pár közös program, és egy helyen is laktunk, valamint kaptunk egy kis ízelítőt a kulturális különbségekből. 

Tehát bepakoltunk, és indulás a nagy útra, miután elkészültek az elmaradhatatlan képek az autóval. Az autópályán adja magát, hogy az ember hajtson, ráadásul az autó is bírná, így azért vissza kellett fogni magamat. Az átlagos sebességhatár 90-120 km/h között mozgott, és minden közlekedési táblára rá is van írva, hogy mit jelent. Az autópálya rendszer az úgynevezett Interstate rendszer, amelyet nagy I-vel jelölnek. A páros számúak NY-K, a páratlan számúak É-D irámyúak, D-ről és NY-ról növekedve a számozással, mi nyugat felé így az I-20-on autóztunk viszonylag sokat, és a keleti parton fekvő Atlantán az I-75 és I-85 megy keresztül. Első megállónk egy nemzeti parkban volt, amely ugyan be volt zárva a kormány működésképtelensége (governmental shutdown) miatt, de ez nem tartotta vissza az embereket. Így úgy gondoltuk, hogy néhány tábla minket sem fog megállítani, ha már ott vagyunk 100 méterre a szép természeti értékektől először és utoljára életünk során. Itt a nemzeti parkok is úthálózattal vannak ám ellátva, nehogy gyalogolni kelljen akár néhány km-t is. Ez volt az R. Shaefer Heard Park.

Következő megálló Montgomery volt, amely Alabama állam egyik nagyvárosa. Alabamában egyébként szegénység van, de ez a város előkelő részén (amely a kormány körzet) nem látszódott. Sikerült néhány jó képet csinálni, de sajnos a tervezett ebéd elmaradt, mert minden be volt itt is zárva - azonban ezúttal a hétvége miatt. Alabama összességében nem nagy szám.

Innen már megállíthatatlanok voltunk egészen a tengerpartig: Pensacola, Florida! Nem rossz belegondolni, hogy honnan jöttünk, és hova érkeztünk. Pensacolában egy Motel 6-ban szálltunk meg, amely nem volt túl szép, sem túl tiszta, de cserébe elfogadható ára volt, és úgy voltunk vele, hogy teljesen mindegy milyen, csak ne az autóba kelljen aludni. A tengerpart egyébként nagyon szép, fehér homokos volt, és éppen egy házasságkötés zajlott. Egy gyors fürdés után még a naplementét is végignézhettük. Másnap reggel úgy gondoltuk, hogy egy kis fürdőzés még belefér, így a délelőttöt a strandon töltöttük. Sikerült fél óra alatt rákvörösre égni, amely miatt még mindig sajog a hátam, de teljesen megérte. 

Ebéd után irány New Orleans. Becsekkoltunk a szálláson, amely ezúttal egy Super 8 volt, az előzőnél sokkal jobb minőségben és reggelivel, azonos árért. Ez persze úgy azonos, hogy most nem 3-an aludtunk 2 franciaágyban, hanem 5-en, pótággyal. Első este a belváros felé vettük az irányt, és rá kellett döbbennünk, hogy Atlanta az éjszakai élet terén sajnos sehol sincs. Persze Atlanta alapból sem a világ közepe, ezerszer szebb helyek vannak nála - mi sem maga a város miatt vagyunk itt. De New Orleans egészen elképszető kontrasztban állt. Emberek - fiatalok az utcán, éttermek sora. Egyedül a középkori szagok nem voltak kellemesek. Első este egy francia étterembe mentünk, ahol egy remek humorral megáldott pincér szórakoztatott minket, és már rég bezárt a hely, amikor még mindig ott voltunk, és egyáltalán nem éreztették velünk, hogy ez gáz - nekünk tűnt csak fel, hogy kiürült a hely. Így indultunk neki az éjszakának, ahol jazz klubbokból jazz klubbokba jártunk. Trombita, harsona, élő zene. Ez mindenhol adott volt. Táncoltunk is, amennyire lehetett, és remekül éreztük magunkat.

Másnap reggel egy mocsár túrára mentünk. Itt ez azért nagy szám, mert aligátorok is vannak, valamint elég durva teknősök, amelyek lazán leharapják az ember ujját. A természet szép volt, de Szigetköznek a nyomába sem ért. Ráadásul itt még úszni sem lehet, mert megesznek az állatok. A többiek persze el voltak ájulva tőle, de ha majd egyszer eljönnek Szigetközbe meglátják, hogy ennél még királyabb helyek is vannak. Azért az aligátorok nem voltak rosszak, bár nagyobbakra és többre számítottam, de ahhoz valószínűleg az Everglades-be kell menni (ez is meglesz majd a tavaszi szünetben, ha minden jól megy). 

Ebédre egy közeli étteremet kerestünk, szigorúan szem előtt tartva az otthonról hozott szempontokat: ahol sokan vannak helyiek, az valószínűleg jó. Antoine-nal osztoztunk egy tenger gyümölcsei 2 fős tálon, amely tintahalat, rákot, osztrigát, és halat tartalmazott, salátával és körettel. Jó és finom volt, ráadásul olcsó, bár azért nem ennék minden nap ilyet.

Délután jöhetett a városnézés, végigjártuk a Francia Negyedet, a Bourbon streetet (ez elég híres). Már mindenki készül a Halloween-re, el sem tudom képzelni, hogy itt milyen bulik lesznek akkor. Rengeteg épület fel van már díszítve, nagyon hangulatos. Végül kerestünk egy kávézót, a híres Café Du Monde-t, de sajnos elég koszos volt, így PJ's Café-ban töltődtünk fel. Voltak érdekes képgyűjtemények, és emberek is. Sajnos a French Market már bezárt, mire odaértünk, de később belekeveredtünk egy ünnepi menetbe, amely során sikerült az egyik legpuccossabb étterembe is bejutni. Bár egy céges rendezvény volt, és felismertek minket, a cégvezető azt mondta, hogy maradhatunk. De végül az előétel után távoztunk. Este azért sikerült ismét végiglátogatni néhány klubbot, ismét sokat táncoltunk, majd egy rövid alvás után jöhetett az 500 mérföldes út haza. Ezt Antoine-nal 1,5 órás váltásokkal csináltuk meg, és egy eredetitől eltérő úton mentünk, ami kicsit hosszabb volt ugyan, de legalább tartottuk magunkat az alapelvekhez, hogy nem megyünk vissza ott, ahol már egyszer jártunk. Végül este 6 óra után érkeztünk meg Atlantába, ahol jöhetett a tankolás, majd a kocsi visszavitele. Végül 1400 mérföld körül autóztunk, ami átszámolva durván 2200 km, 4 nagy alatt. Nem semmi hétvége volt. Georgia, Alabama, Missisippi, Louisiana. Most gőzerővel nekikezdek viszont dolgozni, mert pénteken utazom Mészáros Gáborékat (Fulbright) meglátogatni, Memphisbe.