Voilà ma vie!

A 2014-es szigetközi evezős tábor beszámolója következik!

Idén volt 9. alkalommal, hogy megszálltunk dunasziget kicsiny falujában és indítottunk onnan kenutúrákat a szigetközi ágrendszer különböző részeire. Idén volt viszont először viszont, hogy egy árva szúnyoggal sem találkoztunk az egész út alatt, ami meglepő, mert néhány szigetközi ágban az ember általában a legrosszabbra számít, és még annál is több szúnyog jön szembe. Idén összesen 1 szúnyog csípett meg, de ennél a rövid pesti tartózkodásom alatt több vett belőlem vérmintát, úgyhogy ez egy tűrhető szám.

Számomra a tábor késve indult, mivel még Liszabonból utaztam haza, amikor a többiek már nagyban a nyitó vacsorát fogyasztották, így az első napi evezésről is lemaradtam. Utazhattam viszont cserébe Railjettel, ami nagyon tetszett. Sík pályán 150 km/h-val is mentünk, és a BP-Móvár távot 1 óra 40 perc alatt tettük meg, ami jóval gyorsabb az autónál. 

Első napon (ami mindenki másnak a 2. volt) egyből az Ásványráró túrával kezdtünk, ami egy baromi szép zúgós túra. Még kicsit szoktam újra a kormányzást, volt egy hely, ahol Gábor vagy későn vette észre a zúgót, vagy nem volt egyéb lehetőség, de egy elég kemény lejtőn mentünk le, ahol a kétoldali hullám találkozásánál jóval a hajó fölé (belé) csaptak a hullámok. Azért a 9 év után már annyira rutinos volt a csapat, hogy az egész héten egy borulásra sem emlékszem. A túra végén pedig a halászi fagyival még kanupakolásra is rá tudtak venni minket. Azért kellett pakolni, mert másnap jött a nagy Szigetköz 100-as túra.

Ez az a túra, aminél reggel 50 km biciklizéssel indulunk fel egészen Haimburgig, majd ott levesszük a kenukat a trélerről, felrakjuk a bicókat a trélerre, és elindulunk le a nagy Dunán. Átvágunk a Dévényi-szoroson, fürdünk a várral szemben, majd Pozsony városát nézzük meg a vízről. Ezt követően jön egy újabb fürdőzés, tavaly már megtaláltunk ennek a helyét és idén is ugyanott csobbantunk. Jöhetett az átemelés Dunacsúnynál, ami idén nagyon kemény volt, mert a direkt a kenuknak épített csatorna egyik nap működik, másik nap nem, így az összes kenut jó 200 méteren át cipelni kellett. Annak ára, hogy a kenu nem borulékony többek között a nagyobb súlyában keresendő. Szóval nem meglepő, hogy ehhez csapatokba kellett verődni. És itt még nem is sötétedett, úgyhogy a tavalyi időnknél jobbat futottunk. A szigetközi ágrendszerben végül leboklásztunk a kis dunaszigeti kempingig, ahol jöhetett a biciklik leszerelése. A vacsorát gondolom nem kell mondanom, hogy már jóval sötétedés után ettük, és a módszer többnyire a kézzel lábbal lapátolás volt. Az ételről egyébként idén is csak jókat tudok mondani, a szakácsunk egy nagyon kedves hölgy volt, aki a szívét lelkét kitette a konyhában.

A nagy túra utáni pihenőn egy lazító napot terveztünk, ahol végre a kevésbé gyakorlott kormányosok is lehetőséghez jutottak, aminek hála a túra inkább a nádirigók szerelmi életének felderítéséből állt. :) Persze ez túlzás, de ki szeretne egyenesen menni, amikor lehet parttól parttig is 90 fokban? :) A pihenőnél egy nagy adag dinnyével koronáztuk meg a napot, majd irány haza, és jöhetett a biciklis verseny.

Másnap az idő nem járt a kegyünkben, így egy Móvár biciklis túrát csináltunk, ahol Fűzfa Zoli lánya volt a vezetőnk (Fűzfa Vera), megnéztük a Várat, a vár melletti kis kávézóban újratöltődtünk, majd a csapat együtt tekert át a Futurába, ami egy nagyon szuper interaktív kiállítás. Én már láttam, így a csapat azon feléhez csatlakoztam, akik a Lipóton található élményfürdőbe mentek. Előtte azért megnéztük A Lipóti Pékséget, vagyis a forrást, ami egy látvány-gyár volt, tehát miközben ettünk nézhettük, ahol lent a gyárban gyúrják / dagasztják / sütik a péksüteményeket. A fürdőben a pancsolás a hűvös nap után feltöltött minket, majd jöhetett a hajsza: kicsit későn reagáltunk, de minden vágyunk volt Halásziban fagyizni. Azonban alig volt időnk odaérni, így egy őrült rohanásba kezdtünk, aminek a végén csak odaértünk időben. Utána a hazaút már jóval tovább tartott, mert nem volt sok kedvünk újra tekerni.

Este táborzárás, és persze másnap jöhetett az utolsó evezés. Ekkor egy laza napot tartottunk (hehe, újra), és felfedeztük a környéket, olyan ágakba próbáltunk bemenni, amelyről még a Gábor sem tudta, hogy lehet-e. Egy helyen el is akadtunk, teljesen, de legalább ezt is kipróbáltuk. :)

A fél napos evezés után mi indulóra vettük, mivel 2 nap múlva nekem már Atlantába szólt a jegyem, és szerettem volna picit otthon is lenni 1 hónap Brocaminó (erről majd később írok) és 1 hét szigetköz után. Aztán ki tudja, lehet jövőre kicsit sikerült többet is itt töltenem. Tervek ugye mindig vannak.