Voilà ma vie!

A héten véglegesítettem az advisoromat, és sikeresen túléltem az első ZH-mat. Hétközben, csütörtökön volt egy meccsünk is, amelyen a Virginia Tech ellen játszottunk. A Virginia Tech ismerős lehet, mivel a végső 4 egyetem között volt, ahová jelentkeztem (igazából az volt a 4.). Bár közkeletű vélekedés, hogy az ő csapatuk erős, a miénk pedig az egyik leggyengébb, mindjárt elmesélem, hogy mi lett a végeredmény. Kezdetnek egy fénykép, amelyet a repülős épületünk egyik folyosóján lőttem. Ígérem, hogy ennél sokkal színesebb képek is várnak rátok még, de nekem ez nagyon tetszik. Pláne, hogy még az ékezetek is megvannak.

Már otthon mondták, hogy itt tényleg mindenki ismeri Kármán Tódort, de azért ez így is király érzés, hogy egy magyar ember neve és tőle származó idézet van a falra szép nagy poszter formájában kirakva. Ráadásul a héten tanultunk is tőle származó elméletet, és a tanár még azt is tudta, hogy magyar volt. 

Talán a hét legfontosabb eseménye, hogy kiválasztottam az advisoromat. Már korábban írtam róla, hogy több emberrel való beszélgetés után végül két professzor között vacilálok. Szerencsére az idő nem sürgetett, így alaposan utána jártam a kérdésnek. Az indiai professzorról senki, míg a volt Fulbrightos professzorról mindenki csak jót mondott. Így már nem is volt kérdés, hogy kit érdemes választanom. A témám pedig akusztika és aerodinamika egyfajta összekapcsolása lesz, erről majd írok bővebben, de most még rengeteg másról szeretnék.

Szerdán megvolt az első zh, ami egyáltalán nem volt vészes. Bár alapvetően a tárgy is könnyű, a zh is az volt, egyedüli szépséghiba, hogy 6 oldalnyi feladat jutott 50 percre, és ennyi idő alatt nem lehet ennyit írni fizikailag. Szerencsére levezetésnek már nem kellett sokat várni arra, hogy jöjjön a csütörtöki, Virginia Tech elleni mérkőzés. Kicsit kalandosra sikerült az érkezés, mert a karszalagomat Noris vette fel (ez kell a belépéshez, habár a buzzcardon van a jegy tárolva), de ők bementek, mire odaértem, mert kezdődött a meccs. Nem tudtuk, hogy karszalag nélkül nem engednek be. De mivel 50 percet vártam a buszomra, mert dugóba került valahol a stadion körül, így koppantam. Szóval kint vártam, és szenvedtem, ahogy a szemem előtt kapkodták el az utolsó ingyenes pólókat. Végül jött Noris, bementünk, és kiderült, hogy ő két pólót kapott, úgyhogy megvolt a kárpótlás.

A Virginia Tech csapata jó, így nem meglepő, hogy győztek, viszont a meccs végig szoros volt, 5 perccel a vége előtt 7 ponttal (1 touchdown-nal) vezettek, támadtak, és rúghattak nagyjából 20 yardról (ami ha bemegy, akkor 3 pontot kapnak, és eldöntik a mérkőzést). Mondtam, hogy kihagyják, és a 40.000 fő nyomása tényleg hatott, centikkel ugyan, de mellébikázta a rúgó, így 2 perccel a vége előtt még mi támadhattunk, amiből ha touchdown-t szerzünk, akkor megvan a döntetlen. Sajnos nem lett meg, így csapatunk az idei évben az első vereségét szenvedte, de baromi izgalmas meccs volt.

Péntekre tanulást terveztem, de keresztül lett húzva a számításom. Délelőtt be kellett mennem a suliba elintézni valamit, és amikor délben hazaeste full éhesen Antoine éppen indulni készült, mert a suliban minden pénteken 12-től van egy meghívott előadó prezentációja. Ezúttal a Bell Helicopters vezető tervezője jött, hogy egy új technológiáról beszéljen, avagy hogyan lehet a szélnél gyorsabban menni motor meghajtása nélkül (csak egy propeller van rákövetve egy járműre, amelyet a szél pörget). Ezt nem hagyhattam ki, úgyhogy útnak indultam, és bár nem hozta a várakozásokat (főleg a helikopterekben már sokat tanult dolgokról beszélt), de azért sikerült 1-2 hasznos infót hazavinnem onnan. Délután Ioanával mentünk vásárolni, Trader's Joe és Kroger, ezek nagyon jó minőségű ételeket ígérnek. Megvan már, hogy mit hol kell vennem. Krogerbe elmegyek akár csak azért is, hogy a kedvenc zabpelyhes sütimet megvegyem. És jártunk Atlanta igazán szép kertvárosi részein is, mert, mint kiderült, ilyen is van. Az egyik bio-boltban lőttem ezt a képet.

Este pedig bevezettem őket az Ökrös kártya (Vigyázz 6!) rejtelmeibe, majd bulizni mentünk. Ez volt nekem az első alkalom, hogy egy klubba mentem bulizni. Visszafelé pedig -mivel az eredeti sofőr ivott - az első alkalom, hogy Amerikában automata váltós autót vezettem. Ez tényleg elég egyszerű, gyakorlatilag csak nyomni kell. Mindenesetre jól szórakoztunk, velünk volt Tanya, aki orosz Fulbrightos és amúgy Ioanával jár egy suliba, Mike és unokatesója, akik hollandok, Madeline, Mike barátnője, Decker, akiről még szintén nem sokat írtam, majd egyszer fogok, és Surin, aki dél-kóreai. Jó buli volt, nagyjából fél1 felé érkeztünk oda, és fél 3 körül már jöttünk el (záróra).

Reggel persze kelni kellett, és egyik legjobb szombati napom volt a tegnapi. Bár tanulni újfent nem sikerült sokat, azért picit haladtam a programozási házimmal. Felkelés után reggeli, és a szikrázó napsütésben egy edzéssel kezdtem, amit medencézéssel és napozással vezettem le. Ezután egyből indultunk meglátogatni Deckert, és pont odaértünk 2-re a Starbucks-ba, ahol dolgozik, így megvolt az ingyen kávé is. Bár félve fogadtuk el, de kiderült, hogy ez náluk alap. Kicsit beszélgettünk egy szökőkút mellett, amíg megittuk, majd indultunk egy outlet-be, hogy végre vehessünk ruhákat.

Sikerült szereznem egy farmert, inget, és egy télire szánt kabátot, amit kilépéskor a pénztáros még meg is dícsért. Egész jó márkák (Levi's, Guess), és ahhoz képest nem fizettem sokat. Sőt, Judit utólag felvilágosított, hogy egy nagyjából 70.000 forintos kabátot sikerült szereznem 12.000 forintért. Bár a kabátra nagy feladat vár majd a karácsony előtti túrán északon, nincsenek is kétségeim, hogy legalább 2-3 réteget alá kell venni, de talán az otthonról hozott polár cuccok elég meleget adnak majd. Szóval a ruhák alapból nem feltétlenül olcsóbbak, de az outletekben nagyon jó áron lehet vásárolni. Este filmeztünk még egyet közösen (Decker áthozta tőlük az otthoni méretű plazma tv-t). Most jöjjön néhány kép Atlanta belvárosáról, ez még eddig kimaradt.

Az utolsó a Four Seasons hotel épülete.

A mai program az AMIS szervezet nyitó ünnepélye volt, ahova Lisa hívott meg, akivel múlt héten találkozam a magyar fesztiválon. Találkoztam vele, a férjével és a lányával és fiával is, mind nagyon kedvesek voltak. Ő az egyesület elnöke egyébként, és céljuk az itteni külföldi diákokat összefogni. Különböző programokat is szerveznek, például elhelyeznek minket amerikai családoknál Hálaadásra vagy Karácsonyra, ha jelentkezünk.

Jó sokan voltunk, és a bemutatók és bemutatkozások után opera énekeseket hallgattunk. Talán 25 éves korom környékén értem el arra a szintre, hogy meg tudtam hallgatni, sőt, 2 darab még kifejezetten tetszett is. Viszont a műsorban elírták Liszt nevét Lizst-re. De nagyon híres előadók voltak, gyakorlatilag csak az 5 sort vett el az önéletrajzukból, hogy felsorolják, hogy melyik operában léptek már fel. Egyébként utána még jót beszélgettünk rengeteg emberrel, ide az újonnan megismert dél-koreai lány, Surin kísért el, és utólag nagyon hálás volt, hogy rávettem. Hazafelé még fuvarunk is volt, és meg kell mondjam, ismét csomó emberrel találkoztam, akik ismerték Budapestet, és imádták. Erről majd egyszer talán írok hosszabban is.

Még annyit végül, hogy véget ért a Breaking Bad, avagy "minden rossz dolognak egyszer vége szakad". Király volt élőben, a TV-ben nézni. Emlékül egy pisztoly alakú menekülési terv.