Voilà ma vie!

Hosszas kínlódás után elérkezett a félév vége, utolsó vizsga is sikerült, ismét jó lett az átlagom (ösztöndíjindex 6 felett, 37 kreditből), és jöhet a jól megérdemelt szünet, már amennyi maradt belőle. A BME Gépészeti modellezés szak 3. félévéről szeretnék néhány szót ejteni, illetve, hogy mik jönnek ezután.

Az embernek mindig azt mondják, hogy ahogy halad előre az egyetemen egyre jobb lesz, egyre inkább olyan tárgyakat fog tanulni, amik őt érdeklik. Csak most rossz, túl kell lenni ezen, és majd jó lesz. Én is ezt szoktam mondani azon barátaimnak, akik szenvednek az egyetemmel. A helyzet azonban az, hogy elképzelhető, hogy még a képzés utolsó előtti féléve sem olyan jó, mint azt elképzeltük. Az, hogy vagy mert túl jónak gondoltuk előzőleg, vagy egy univerzális skálán nézve sem számítana jónak a helyzet szempontjából lényegtelen, irreleváns. És ha az utolsó két félév felépítés tekintetében hasonló, akkor logikusan felmerül a kérdés, hogy mikor lesz jó az egész? 

Nem szeretek rossz dolgokat leírni, azonban a bevezetőből már sejthető, hogy ez a félév nem a valaha volt legkedvesebb emlékeket hagyja majd maga után. De voltak nagyon jó pillanatok is, például a 20 laborgyakorlat alatt megismertem néhány igazán érdekes embert, és a hétfői napokat mindig a buborékos kísérlettel töltöttük, ami már gyakorlatilag készen áll a valódi kísérletekhez. Ebből a projektből sajnos én most kiszállok, de a többiek minden bizonnyal még rengeteg szép élményt fognak átélni az óriásbuborékainkkal. És nagyon remélem, hogy tudjuk majd folytatni, ha visszatérek. Bárhogy is legyen, megvan a világ egyik legjobb buborék receptje, amit még életem során sok alkalommal elkészíthetek! :) A félév kétségkívül legjobb része Koscsó Gábor akusztika előadásai voltak. Ő egy olyan előadó, aki nem csak érti az anyagát, de nagyon jól elő is tudja adni, ráadásul keményen, de korrekten kér számon. Az anyag nagy volt és nehéz, éppen ezért volt hatalmas élmény sikerrel befejezni. Gyakorlatilag az aerodinamika nehézségéhez tudnám hasonlítani. A szakdolgozathoz is kapcsolódóan már nagy szükségem volt egy ilyen tárgy hallgatására. Az előadót dicséri továbbá a tematika olyan összeállítása, hogy az anyag nehézsége ellenére is megmaradt a tárgy iránti érdeklődés, és szeretet. Nem úgy, mint egy másik akusztika tárgynál (más előadóval), ahol az óra abból állt, hogy néma csöndben írta fel a képleteket a táblára és magyarázás nélkül szegezte nekünk a kérdést, hogy ugye értjük.

Ugyanezen a tanszéken volt egy közös házink Mátéval, amelyet nagy küzdelmek árán sikerült teljesíteni. A küzdelem tárgya az volt, hogy a rendszeresen írt programkódunk nem kívánt jó eredményeket adni, és a konzulensünk pedig nem kívánt ránézni a kódra 3 méternél kisebb távolságról, csak azt hajtogatta, hogy ezt meg lehet írni. Persze, elméletileg tudtuk, hogy meg lehet, de ha a gyakorlatban elakadunk, akkor ugye ez sovány vigasz. A feladatban egy szivattyúhoz van csatlakoztatva egy hosszú és részben emelkedő csővezeték, amely egy tartályba viszi a vizet. Sok város vízellátó rendszere működik így, de mi geometriailag a sopronihoz hasonlót csináltunk. A probléma akkor van, amikor a szivattyú hirtelen kiesik (például áramszünet miatt), és emiatt hirtelen megszűnik a vízszállítás: mivel egy magasabb pontba szállította a vizet eddig, ezért visszafelé fog majd folyni a víz. Nem ilyen egyszerű persze a helyzet, mert a szivattyú leállása pillanatában egy lökéshullám indul meg a csőben, amely nagy nyomást visz magával.

Ezt úgy lehet elképzelni, hogy attól, hogy a szivattyú leállt, néhány pillanatig még megy előre a vízoszlop, mert a cső elejébe például még nem jutott el ez az (egyébként hangsebességgel terjedő) információ. Ezen információ lökéshullám formájában terjed, amely valóságban is jelen van, és a nagy nyomása miatt tönkre teheti az egész rendszert. Éppen ezért beépítenek egy visszacsapó szelepet a szivattyú védelmében, és egy légtartályt, amely félig tele van vízzel: eleinte pótolni tudja a hiányzó vizet, majd amikor visszafelé jönne akkor fel tud töltődni vele. Persze ahogy töltődik, a benne lévő levegő számára egyre kisebb térfogat marad, így egyre keményebb rugóként viselkedik és próbálja visszafelé lökni a vizet. A cél ezen légtartály megfelelő méretének megtalálása volt. Ha túl kicsi, akkor adott esetben kiürülhet, ha túl nagy, akkor pedig indokolatlanul drága lenne. A problémát Matlab programmal oldottuk meg a karakterisztikák módszerével. Az optimalizálás után megtaláltuk a legjobb tartályt, amely 2 méter magas volt, 2 méteres alapterületű, és 75%-osan volt vízzel töltve, az alábbi lefutást produkálva.

A bal alsó ábra az érdekes, amelyen időben látható a légüstben lévő levegő térfogatának változása. Mivel az össztérfogat 4 köbméter, így akkor ürült volna ki, ha elérte volna az első csúcs a 4 köbmétert, ami szerencsére nem történt meg. A bal felső ábrán a cső elején és végén, valamint a légtankban lévő levegő nyomásának változása látható. Azért csak 2 görbe, mert a cső eleje 0,0833 másodperccel követi a cső végét (ennyi idő alatt fut át egy hullám hangsebességgel a csővezetéken), és az időskálán látszik, hogy itt 100 másodpercek vannak, így ez a kis eltérés nem látható. A jobb felső kép a csőben haladó térfogatáramot mutatja, jól látható az oda-vissza ingás benne. 

Még volt egy nagyon érdekes tárgyam, amelyet Stépán Gábor tartott, az egyik legjobb előadó, aki valaha is oktatott. Mondják, hogy nem véletlenül kap valaki Széchényi-díjat, általában ez egy rektori kinevezés előfutára, de ő még a kar vezetéséről is lemondott, mivel sokkal jobban szeret tanítani, és így marad rá igazán ideje. Nemlineáris rezgésekről tartott előadásai mindig színt vittek a hétbe. Gyakorlatilag úgy lehetne ezt a témát megfogni, hogy egy bizonyos fokig a dolgok lineárisak, viszont egy adott fokú zavarás (elmozdulás, kitérítés) esetében már nem. A műszaki gyakorlatban igyekszünk mindig lineáris egyenletekkel leírni a jelenségeket, viszont ezek nem mindig adnak pontos eredményt. Egy idő után szükségessé válik a dolgok valóságosabb, nemlineáris megközelítése. A blogban már sok szó esett a Navier-Stokes egyenletről, amely az áramlástan alapegyenlete, képes még a bolygók és galaxisok "áramlását", mozgását is leírni. Természetesen ez is nemlineáris. De már egy egyszerű inga sem az, pedig középiskolában és egyetemen is tanuljuk fizika órán, és csak így, egyetem végén derül ki, hogy a közönséges inga mindössze néhány fokig lineáris, és Stépán Gábor szavaival élve ez a bizonyos fok függ az adott ország gazdasági helyzetétől.

Kicsit belefeledkeztem a mérnöki részletekbe, legközelebb a félévet követő Brolatonnal (Nándi és barátok a Balcsinál), Tündi zongorakoncertjével valamint a Fulbrightos orvosi vizsgálatokkal folytatom.