Egészen rákaptam a tájfutásra. Ebben nyilván nagy szerepe van a folyamatos sikerélménynek ami a versenyek során ér és a folyamatos fejlődés lehetőségének. Persze van honnan fejlődni: fél évvel ezelőtt még elég nagy gondban lettem volna a térképolvasással is, pedig kis korunkban térképolvasói táborokba is jártunk. Ám idővel mindent elfelejtünk, amit nem használunk. Szerencsére a túravezetői tanfolyamon újra jól megtanítottak minket tájékozódni, amiben nagy szerepe volt a rendkívül jó gyakorlati tanárunknak, Attilának, akinek lelkesedése sosem lankadt és még a fárasztó gyakorlati túrák utolsó méterein is figyelt ránk. Bár még nagyon messze vagyok azoktól, akik az ilyen versenyeket megnyerik, és talán soha sem érem utol őket, de azért csinálom, mert örömet okoz. Önző dolog lenne, ha mindenki csak akkor menne versenyezni amikor biztosan győzne: az ilyen versenyeken 1-2 ember indulna, és az egésznek semmi értelme nem lenne.
Legelső hivatalos tájfutó versenyem a Népligetben volt, melyet Sanyiék szakosztálya rendezett (Silvanus Sportegyesület). Sanyi javaslatára megpróbáltam a hosszú pályát, és egy picit sem bántam meg. Gyakorlatilag végigkocogtam, de itt most az volt a célom, hogy futás közben tájékozódjak, és ennek gyakorlására tökéletes volt. A verseny térképe itt látható.
Először a 8-as pontnál keveredtem el, még nem szoktam meg a térképjeleket. Igazán nagy elkeveredés a 15-ös pontnál volt, ami azért szörnyű, mert azt a pontot már a másik irányból egyszer megtaláltam előtte. Itt viszont gondot okozott, és több, mint 5 percem ráment a keresésre. Ez azért sok, mert 1-1 ilyen versenyt 20-25 perc alatt futnak le a jobbak. Én nekem kocogással és 2 elkeveredéssel ez most 41 percre sikerült, de minden pont meglett, így teljesen elégedett vagyok vele.
A következő verseny a Vizsla-kupa volt szombaton. Ez nem parkfutás volt már, hanem igazi, terepi verseny. Elsőre nem akartam nagyot vállalni, ezért ugyan nem rövid hanem hosszú távon mentem, viszont könnyű pontokkal. Azért persze nem volt nehéz megtalálni a pontokat, mert mindig útkereszteződésben voltak elég jól látható helyen.
Végül tegnap volt Csillebércen egy verseny. Az egyedüli gond az volt, hogy előtte felhőszakadás volt, és nekem nem esett le, hogy ilyenkor az erdőben olyan szinten víz van, hogy gyakorlatilag több helyen bokáig süppedek majd a sárban. Felszerelés (így normális terepfutó cipő és ruházat) nélkül ebből kifolyólag már a 2. pontnál tocsogott a cipőmben a víz. Egyik pontot ráadásul a legsűrűbb zöldbe rakták be, aminél eljátszottam azt, hogy rossz helyen mentem be, aminek következtében minden eddigi erőfeszítésem arra, hogy száraz maradjak, fölöslegesnek bizonyult, mert facsarni lehetett belőlem a vizet.
A szkennelt térkép állapotán is lehet látni, hogy vannak helyzetek amikor még a térképet védő fólia sem segít. De azért sikerült az összes pontot megtalálni, néhányat kifejezetten optimális úton, szóval örülök, hogy elmentem. Kellett egy ilyen élmény is, de nekem inkább a száraz idő a tetsző. 110 perc volt itt az időm.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.