Voilà ma vie!

Február eleje óta szorgosan, hétről hétre jártunk Nándival egy túravezetői tanfolyamra, amelyből nem olyan régen elérkezett a vizsga, hogy számot adjunk az elmúlt hónapok során megtanult dolgokról.

Az írásbeli vizsga tartogatott meglepetést, nem csak a szigor volt meglepő. Engem személy szerint egy akusztika vizsga után ért az írásbeli (ami egyébként 3 órás volt, szóbelivel, és az egész félév vége elég megfeszített ütemben zajlott, ezért az előre készülés is kizárt volt). Itt 45 kérdés volt, mindegyik 2 pontért. Ez helyenként nem volt arányos, mivel a "Mi az az eséstüske?" ugyanolyan pontértékkel bírt, mint a komplett túraterv készítése, a táv és szint kiszámolásával. A másik nehezítés az volt, hogy maximum 10 kérdést lehetett nullázni, márpedig voltak olyanok, amikre maximum tippelni lehetett a jó választ. Persze ha valaki rendkívül tájékozott, akkor lehet tudja, hogy például a Füzéri vár milyen stílusban épült, vagy egy bizonyos pesti kilátó kinek a tervei alapján, de számomra ez legfeljebb egy megfontolt tipp lehetett. Azért a vizsga összeállítójának védelmében el kell mondjam, hogy egyértelműen úgy voltak a kérdések kialakítva, hogy az alapokat jól megtanulva mindenképpen meglegyen. Ráadásul a pontozás is rendkívül jószívűen történt. Az pedig, hogy meg kellett dolgozni érte szerintem egyáltalán nem baj, mert ennyivel többet fog érni az egész, hiszen nem baráti alapon kaptuk meg. 30-an kezdtük a tanfolyamot, ebből végül 23 ember abszolválta sikeresen az írásbeli vizsgát. Jöhetett a hétvégi gyakorlati vizsga.

Ez Pilisszentkeresztről indult és egy 8,5 km-es, 250 m szintet tartalmazó pálya teljesítését jelentette. Erre 3 óra 30 percet kaptunk, ami, mint később kiderült, bőségesen elég volt. Úgynevezett SPORTident (SI) rendszert telepítettek nekünk, amiket tájfutó versenyeken szoktak alkalmazni. Kaptunk az ujjunkra egy kis dugókát, amit egy elektronikus fogadó berendezésbe kellett az egyes pontoknál helyezni. A vizsga térképe itt látható: 

Az 1-es pont könnyen meglett, a falun végigmentem, majd gyakorlatilag egy ösvény vitt el a kulcsosház mellett, ahonnan bepillantva pont megláttam az. Itt máris egy kis torlódásba kerültünk, ezért egy pályabíró 6 percre megállított. Az 1-2-es átmenetben elkövettem a legnagyobb hibámat a vizsgán: domborzat alapján mentem, és elhittem, hogy a térképi jelek jók. Pedig tudhattam volna, hogy a Pilis térképen nem minden az, aminek látszik. Belefutottam egy kerítésbe, körbegyalogoltam, de sehol sem találtam a pontot. Volt mellette egy markáns metsződés: a térképen még csak a közelben sincsen metsződés jelölve. Rendkívül sok időt vesztettem, ez az átmenet 20 percembe került, miközben gyakorlatilag 5 perc alatt abszolválható lett volna. Sajnos a jelzett kerítés már nem volt ott, cserébe volt két másik, amelyik igen. Végül nagy nehezen meglett, ám itt szintén betorlódtunk, ezért újfent állnom kellett. Innen már gyorsabban haladtam, a 3-as pont könnyen meglett. A zöld jelzésen pont a Kinizsi 100 is ment. Megkérdezték, hogy én visszafelé teljesítem-e a távot. Másnak tanácsot adtak, hogy többet érnénk a tájékozódás tanulásához azzal, ha legyalogolnánk azt, amit ők. :) A 3-as egyébként kötelező útvonal volt, tehát valahol a pöttyözött szakaszon volt a bója elrejtve. Persze a tény, hogy Ferkóval szembetalálkoztam megerősített abban, hogy jó helyen járok, még ha az ösvény bejárata egy picit trükkös is volt. A 3-as pont után a 4-es volt mind közül a legkönnyebb, mert hegycsúcsokat megkeresni a domborzat alapján pofonegyszerű. Itt volt az első kérdezőpont is: tereptan (távolság becslés, szintvonal, nyereg, hágó). Ezt követően keményen É-K-i iránymenetben közelítettem meg a jelzett zöldet majd a szekérutat. Végül eljutottam a nyiladékok találkozásába, ahonnan az 5-ös pont felé már mehettem is. Itt ismét megállított egy pályabíró, mert 3-an feltorlódtunk. Én indultam utoljára, kaptam is újabb +2 perc állásidőt. 5-6 átmenet nagyon egyszerű volt, annál is inkább, mert itt már egy nagyobb torlódás volt, és az ember nem fog átmenni egy másik útra csak azért, hogy ne legyen a közelében a többi vizsgázónak. Egyszerre értünk oda 3-an is a 6-os ponthoz, de kiléptem a többiek előtt, így nem kellett már várnom. 6-7 átmenetre sok lehetőség kínálkozott. Lett volna rövidebb út is, de úgy voltam vele, hogy a legrövidebb mégis az, ha nem tévedek el, ezért mentem az ösvényen NY-DNY felé, majd a nyiladékon lefelé a Dera-patak irányába. Innen a kék jelzés bevitt az utolsó ponthoz, ami ismét kérdezőpont volt: egészségügy. Egyik társam délután 1 órakor összeesik, mi történhetett. Hát persze, hogy napszúrás. Megcsípett valakit egy bogár, mit teszek? És ha kullancs van benne? Itt is maximális pont begyűjtve, jöhet a cél. Több út is kínálkozott, de mivel még sok időm volt, és szerettem volna túrát is szervezni a környékre, ezért a Dera-patak völgyét választottam. Előtte pont nézegettem, állítólag ez a magyar Szlovák Paradicsom. Bár tény, hogy nagyon szép, de az egész tömeges és nagyon rövid, ezért maximum érinteni lehet, önálló túra célpontként nem elég jó. Sikerült a végén célba érni, 1 óra 51 perces idővel. Ezúton is gratulálok Nórinak, aki 1 óra 50 perces idővel a leggyorsabb volt! :)

A gyakorlati vizsga tanulságos volt, és ami a legfontosabb: ez már mindenkinek sikerült! Úgyhogy túravezetők lettünk, már csak az ünnepélyes oklevél átadás van hátra. Mi hazafelé menetben megünnepeltük egy óriás hamburgerrel, szükségünk is volt a kalória utánpótlásra.