Látogatásom a Nagy Almában a végéhez ért, sok tapasztalattal és élménnyel gazdagabban hagyom el ezt a várost, amellyel kapcsolatosan vegyes érzéseket táplálok. Ez lehet idővel változik, de most nem tudom nem szeretni, viszont igazán vissza sem vágyom.

Legutóbb a bostoni buszról jelentkeztem, így innen kapcsolódom be. A busz a 42. utcán lévő busz terminálba érkezett be, ahonnan kilépve azonnal belecsöppentem a NY-i éjszakába. Vettem egy heti metrójegyet 30$-ért (1 út 2 dollár, simán megéri 4 napra), majd leszenvedtem magam a megfelelő metróhoz, és már úton is voltam. Sikerült mindent előre megtalálnom, a metró ugyanis csak látszólag bonyolult, viszonylag egyértelmű törvények uralkodnak benne. É-D-i irányban közlekedik (Észak általában Uptown / The Bronx / 240. vagy hasonló nagy számú utca; Dél pedig Downtown / Queens / 5. vagy hasonló kis számú utca). A megfelelő számot egy térképről le tudjuk olvasni (ami állítólag minden sarkon ingyen elvihető, de ittlétem alatt eggyel sem találkoztam, talán egyszerűbb egy telefonos programot letölteni). El is érkeztem a Columbia Egyetemhez, ahol szállásadómmal, Lucíával találkoztam. Ez az egyetem a 116. utca környékén, a Central Parktól É-ra található, Harlem határán, de viszonylag békés környezetben. Úgy 11 óra felé érkeztem, és úgy voltam vele, hogy erre a napra ennyi izgalom már elég volt, ezért a kötelező mesélés után már aludtunk is mind.

Másnap kezdődött a város felfedezése. Az volt az alapkoncepcióm, hogy nem állok be a tömegbe, hogy végiglátogassam a kötelező dolgokat, hanem csak olyanokat nézek meg, amik tényleg érdekelnek, nem rohanva, megélve a várost. Ez az elv Bostonban már működött, tehát nem láttam okot, hogy itt miért ne működne. Első utam egy magyar pékségbe vezetett, ami nagy meglepetése a Columbiától úgy 4 utcányira volt mindössze. Sikerült beszélnem a pékkel, aki az egyetlen magyar volt itt. Pedig árultak rétest, bejglit, magyar kávét. Ez utóbbira azért furcsán néztem, de gondolom a legtöbb vendégnek ez olyan, mint nálunk az albán pék – tudjuk, hogy létezik egy ilyen ország valahol, de a konkrétumokat inkább ne feszegessük. Egyébként ekkor havazott, és -5 fok volt, úgyhogy a reggeli rétesek elfogyasztása után (ami azért messze van az otthonitól, de az alapanyagok itt nincsenek is meg hozzá) elindultam a Central Parkba megnézni a pingvineket, lévén magasról kinézős program ebben az időben elég esélytelen volt. A Cental Park mellett / benne sétálva azért már megértettem, hogy ez egy iszonyat nagy város, rengeteg emberrel, és frusztrálóan nagy feszültséggel. Az állatkert harangos kapuját meglátva azonnal nosztalgikus érzés kerített hatalmába, és alig vártam, hogy végre láthassam a Kapitányt és Ricót, de sajnos az állatkert közepén nem ők, hanem oroszlánfókák voltak. Bár tény, hogy azok is viccesek voltak, és mintha szerettek is volna pózolni a kamerának. Meglettek végül a pingvinek is, amik a vártnál kisebbek voltak, fél méteresek is alig, és egyiket sem hívják a rendes nevén. Még egy hóleopárd volt kifejezetten cuki a számomra, meg egy trópusi ház, ahol az állatok körülöttünk ugráltak, repkedtek, miközben sétáltunk a fa pallókon. Ráadásul végre sikerült felmelegedni is (a -5 fokban még a hóleopárdok is a fűtött köveken aludtak). Ezt követően jött a Times Square, ami egy elég kicsi, ám ennek hála zsúfolt tér, ahol semmi látnivaló nincs az óriáskivetítőket leszámítva. Érdekességként néhány nappal később egy esti vezetett túrán megtudtam, hogy NY áramfogyasztásának elég jelentős, 18%-a erre a környékre megy el, nem véletlen, hogy még a hóesést is túlvilágították a kivetítők. Eredeti terveim szerint meg akartam találni a világ legjobb hamburgerét a How I Met Your Mother alapján, de a megnevezett helyen egy Japán étterem volt. Azért nem adtam fel a hamburger utáni hajszát. Ebédet végül a Shake Shack-ban ettem, amely egy nagyon híres hamburgerező, és tényleg baromi finom volt. Ezután felkerestem a Jóbarátok házat, amire kicsit másképp emlékeztem, de rövid guglis kutatás után kiderült, hogy tényleg ez az. Este megleptem lakásadómat egy kis vacsorával, mivel ő mindeközben vizsgára készült, így még normálisan enni sem volt ideje, utána pedig kidőltem, lefárasztott a hideg.

Másnapra elállt a hóesés, csak a -5 fok maradt, így eljött az idő, hogy átkeljek a Brooklyn Bridge-en. Gyönyörű kilátás volt. Ez az a híd, amely nevéből következő módon Brooklynt köti össze Manhattannel. Itt tennék egy megjegyzést, miszerint a bár NY hatalmas, és maga Brooklyn nagy eséllyel nagyobb Budapestnél (és ez csak egy városrész az 5-ből), minden nevezetesség Manhattanben van, néhány kivételtől eltekintve. Bár Manhattan is pokoli nagy, de ennek sem minden része érdekes, például Harlembe nem sokat mennek világot látni, meg úgy a Columbiánál sokkal feljebb már nincs sok érdekesség, úgyhogy azért nem olyan leírhatatlanul hatalmas itt minden. A hídról egyébként csodálatos látvány tárult a szemem elé Manhattan felhőkarcolóival. Bár ami itt NY-ban nevezetesség, az mind épített, és ezért nem igazán érzem jogosnak a várost övező hypeot, de erre majd még visszatérek. Ránéztem még a Central Stationre, majd egy kis belvárosi sétával eljutottam az Intrepid anyahajóhoz, amely az egyik leginkább várt nevezetesség volt. Ez egy kiszuperált anyahajó, rengeteg repülővel, egy Concorde-al és egy űrsiklóval, úgy majdnem a város közepén, a Hudson folyón. Béreltem egy audio guide-ot is, ezzel mentem végig a repülőkön. Másképp aligha tudtam volna meg, hogy egyes republikánus szenátorok milyen sok pénzzel támogatták őket, és hogy George W. Bush melyik repülővel harcolt, ugyanis pilóta volt, mielőtt elnök lett volna.

A fedélzeten volt egy Blackbird, amelynél még én is elcsodálkoztam, hogy mekkora hajtóműve van. Ma 3-al tudott repülni, de mindössze egy CIA/FBI tesztpilóta volt a személyzete (bár elég nagy mázlista volt az illető). Volt még Harrier, illetve az Topgunból ismert F-14 Tomcat. Az oroszoknak tisztelegve néhány MIG, és amit aztán tényleg nem lát mindenhol az ember: egy Space Shuttle. Név szerint az Enterprise található itt, amelyet eleinte nem is így akartak hívni, de a Star Trek rajongók annyira hevesen tiltakoztak, hogy a NASA végül beadta a derekát a pletykák szerint. A 3 megmaradt űrsiklóból ez az egy, amelyik valójában bár több 100 órát repült, soha sem járt az űrben. De formára nem sokat változtak az évek során és azért így is szép volt. Néhány az űrkutatásból átvett dolgot is bemutatott a kiállítás, ami szintén tanulságos volt.

Végül egy rövid pillantás a Concorde-ra, majd irány a déli csücske a szigetnek, ahol Annával találkoztam, aki szintén Fulbrighttal van kint, és a Columbián jogásznak tanul. Együtt szálltunk fel a Staten Island Ferryre, amely nevéből fakadóan Staten Islandet köti össze Manhattannel. Ingyenes, és elég közel úszik el a szabadságszoborhoz, így egy próbát mindenképpen megér. Így láttam először közelebbről a szabadság szobrot, ami a vártnál kisebb volt, de színre stimmelt. :) Mire visszaértünk egy kicsit már késésben is voltunk, ugyanis Attila, egy újabb magyar Fulbrightos gitárdélutánt tartott a CUNY-on (City University of New York). Szépen játszott, és egyébként is szeretem a gitár hangját, úgyhogy külön élmény volt. Ezt követően néhány pakisztáni Fulbrightossal megbeszéltük, hogy elmegyünk egy éjjeli városnézésre. Ehhez éppen időben értem a találkozó helyre – na jó, 10 percet még késtem is, mert túlságosa átvettem a latinos életstílust. Érdekes és szép volt, jártunk a Bryant Park-ban, ahol éppen elmentem WC-re, ahol éppen míg bent voltam mondta az idegenvezetőnk, hogy ez a 3. legjobb WC az USA-ban. Bár a többiek nem firtatták, hogy mik még ennél is jobbak, azért ismerek olyan embereket, akiknek ez hasznos információ lenne. :) A túra végére jól átfagytam, de egy rakás hasznos és haszontalan információval lettem gazdagabb. Például ki gondolta volna, hogy a Macy’s ben 9 emeleten 11 Starbucks van, illetve hogy melyik kínaitól lehet jó áron női táskát venni. De azért a jó éttermekről szóló tanácsát megfogadtuk, és el is látogattunk egy olasz étterembe, ahol NY legjobb pizzáját lehet kapni. Tényleg isteni volt (John’s Pizza, a Times Square közelében, és viszonylag normális áron).

Már fáradtam, de még egy Columbia jogász buli várt rám este néhány blokkal a mi házunktól, amit vétek lett volna kihagyni. Még egy magyar lánnyal is találkoztam, és egy csomó érdekes emberrel!

Másnap reggel Luciának interjúja volt, úgyhogy pár óra alvás után 9-kor már fent voltunk, hogy kiderüljön, csak délben kezdődik. Sebaj, segítettem neki visszavinni néhány könyvet, megreggeliztünk (brunch, amolyan kiadós reggeli), és körbevezetett a Columbián. Ezt követően újra Shake Shack-ban ebédeltünk, majd nekivágtam a Rockefeller Center meghódításának. Itt azért irgalmatlan mennyiségű turistába botlottam. Pedig ez mindenki szerint gyorsabb és szebb is az Empire State Buildingnél, arról nem is beszélve, hogy ebből látszik az előbb említett épület is, ami szükséges a teljes látképhez. Jó 2 órás várakozás után végre fent álltam, és úgy éreztem, hogy a világ tetején vagyok. Sem a fényképezőm, sem a telefonom nem tudott jó képet csinálni, mert olyan szinten részletes volt a látkép, hogy elfogytak a pixelek. Lenyűgöző, hogy az ember milyen dzsungelt képes alkotni. A Rockefeller Center után már kellően kifáradtam, de még jött egy Standup comedy, amire előző este invitáltam meg az embereket. A hely neve Gotham Codemy Club volt, és egy baromi jó show néztünk végig úgy 5-6 előadóval. Annyi trükk volt benne, hogy a jegy ugyan csak 15 dollár volt, de kötelezően kellett 2 italt inni (amibe az alkoholmentesek is beleszámítottak), így a végén nyilván egy magasabb összeggel fejeztük be. Ezután már csak a haza kúszás és kidőlés maradt ebből a napból. Másnapra már nem terveztem programot, mert a buszomhoz délben kellett indulni, és nem volt kedve rohanással kezdeni a napot, valamint úgy éreztem, hogy már eleget láttam NY-ból (néhány zoknim el is kopott a sok gyaloglástól). A buszt nagy nehezen megtaláltam, ami a jelzés nélküli sarkon azért nem volt olyan egyszerű, majd pontosan elindultunk, és a 4 órás út alatt 1 óra késést összehozva megérkeztem Washington DC-be.

New York bár Amerikában van, de nem Amerika.