Voilà ma vie!

Szó lesz az előző hét végéről, amikor is meg kellett változtatnom az eddigi terveimet, valamint az azt követő hétvégéről is, amit Gabiékkal töltöttem. Végül a mostani hétről, ami az első igazán sulis hét volt, értek is meglepetések. Tegnap Fulbrightos piknik volt a Stone Mountannél, és a hétvége még tartogat meglepetéseket.

Előző hét közepén már elkezdtem keresni (és máig nem találtam meg) az úgynevezett Advisorom. Ő az az ember, akivel a kutatási témámat fogja vezetni. Először ki lett osztva egy indiai fickó, beszéltem is vele, nagyon szimpatikus volt, viszont a témáink nem igazán egyeztek: ő hardcore CFD-zik, én pedig most inkább gyakorlatiasabb dologgal szeretnék foglalkozni. Ezután megkerestem egy akusztikával foglalkozó embert, aki 2 napig nem is válaszolt. Utána egy rövid választ írt, hogy küldjen önéletrajzot, majd 2 napig megint semmi. Végül én mentem be, meghallgattam pontosan mivel foglalkozik, de nem igazán szeretnék olyan emberrel dolgozni, akinek arra nincs ideje, hogy válaszoljon az e-mailemre.
Tovább keresgéltem, és találtam egy másik indiai professzort, NK-t, aki bármelyik napszakban válaszolt a leveleimre úgy 30 percen belül. Bementem a laborjába, átalakítottuk az órarendemet a diákjai segítségével, például lekerült a napirendről az Aircraft Design, mert kiderült, hogy értelmetlen magolás az egész, és helyette bekerült a Rotorcraft Design. Végül vele is beszéltem, örült, hogy Fulbrightosként őt kerestem, mesélt arról, hogy miket csinálnak: szélcsatornák, helikopter rotorok, anyahajók, stb. Ő csak kutat, tehát van ideje például anyagi forrásokat keresni rá, és a volt diákjai nagy része a NASA-ban köt ki. Szóval elég jó, egyedüli bajom az volt, hogy elég kupis volt mind az iroda, mind a labor. Nándi szerint a zsenik a káoszban is meglátják a rendet, de az én teóriám az, hogy a TV előtti festékesdobozzal a TV mögötti baltáról akarta csak elterelni a figyelmet. 
Ezután már úgy voltam vele, hogy elmegyek azért a másik tanárhoz, BG-hez, de nem igazán tud olyat mondani, amivel meggyőzne. Már ahogy megérkeztem egy fickó kifelé jövet mintha megérezte volna a kétségeimet, és mondta, hogy akihez éppen tartok egy nagyon jó professzor. Bementem: rend és tisztaság, ő egyébként az egyik legnagyobb (másik) labor helyettes vezetője. Nem a régi Guggenheim épületben lakik, hanem a szép új Weber Space Building-ben. Olyan 40 év körüli, akinek nem csak, hogy felcsillant a szeme annak hallatán, hogy Fulbrightos vagyok, hanem kiderült, hogy ő is az volt, ráadásul Európában, a TU Berlin-en. Ráadásul csak úgy megemlítette, hogy akik nála kutatnak, azoknak szeret adni azért egy asztalt egy irodában, ahol be lehet rendezkedni. A témák viszont annyira nem fogtak meg, mint a másik esetben (bár azok sem tartoznak álmaim témái közé). Szóval tanácstalan vagyok egyelőre. Mind a kettőnek lennének előnyös részei. Diákokat kérdezgetek, és szinte mind azt mondja, hogy BG egy rendkívül rendes és jóindulatú ember, ellenben ez nem mondható el NK-ról, pedig alapban azért felé billenne a témák miatt a mérleg nyelve. Szóval egy volt Fulbrightos, aki szimpatikus, de a témái kevésbé jók, vagy egy indiai, aki sokak szerint nem túl kedves (bár velem az volt), és szintén értékel, mint Fulbright ösztöndíjas.

Ezt követően lementem Gabiékhoz, és megvettem a régóta vágyott telefonomat. Bár itt kezdődött egy kálvária, ugyanis a Sprint hálózatában volt, és ezeket nem lehet kikódolni. A Sprint egy olyan szolgáltató, hogy nem használ sim kártyát, és letiltja a foglalatot a telefonjaiban. Pontosabban mondva ki lehet kódolni elég nagy megkötésekkel (pl nem lehet majd frissíteni). Illetve külföldi használatra teljesen ki is lehet kódolni, tehát Magyarországon gond nélkül használhatnám, csak az bajom, hogy itt lenne rá szükségem. Persze eladni sem nagyon lehet gyorsan, nem sokan keresnek Sprint telefont.

Segítettünk Gabiék egyik barátjának pakolni dolgokat. Szerencsés vagyok olyan szempontból, hogy rengeteget lehettem amerikaiak társaságában ismét, úgyhogy egyre jobban kezdem kiismerni a gondolkodásukat és az értékrendjüket. Gabiékkal elmentünk még moziba, ahol megnéztük az Elysium című filmet (egyébként mindenkinek ajánlom, szerintem az utóbbi idők egyik legjobb akció-dráma filmje). De nem is a film volt a legkirályabb az egészben, hanem maga a mozi. Asztalok voltak, és rajtuk egy gomb, amellyel pincért lehetett hívni. Tehát ment a film, megszomjaztál, vagy kinéztél valamit a menüről, odahívtad a pincért, és pár perc múlva már hozták is amit szerettél volna. Elég menő. Ahogy az alábbi kép is, pont elég kóla van a dobozban. Nem én ittam egyébként, de érdekes, hogy Pepsit nem látni errefelé. Mondjuk Atlanta a Coca-Cola központja, azt mondják, hogy aki a campus közepére kiül Pepsit inni az egy bevállalós ember.

A hétvége végeztével terveztünk még egy lakásavatót, de nekem elhúzódott a program (vettem még egy telefont, de ez már jó is), így a többiek nem csinálták meg nélkülem. Majd egyszer megcsináljuk a jövőben.

És akkor a mostani hét, avagy az első végleges órarend szerint zajló hét. 4 féle órám van: Unsteady Aerodynamics, Viscous Flows, Rotorcraft Design, Biologically Inspired Design. Ez utóbbi nagyon érdekes, de előző héten szidtam is rendesen. Későn vettem észre, hogy 4 beadandót kell csinálni csütörtökre (egész pontosan kedd este), így a kedd estém és szerda délutánom iskola után pihenés nélkül ezzel telt: mindegyik beadandóra 20-30 oldalt kellett elolvasni, ráadásul nehéz szöveget, és aztán válaszolni a szöveg alapján bizonyos kérdésekre. Volt egy videó, amit meg kellett nézni, és írta a tanár, hogy ez átlag 15 perces, én persze egy 1 órásat fogtam ki, ennek külön örültem este 10 órakor, amikor odaértem. :) 

Tegnap egy Fulbrightos találkozó volt, amelyen a Stone Mountainhoz mentünk. Elég sokan itt voltak a Georgia államban tanulók közül. 4 egyetem is van, amelyikre sokan jönnek. Legtöbben Georgia Tech, utána Georgia State University, utána Emory University (ez elég híres orvosi egyetem), és University of Georgia. A Stone Mountain-t egy rezervátum szerű dolognak mondanám, aminek a közepén egy hatalmas, jó 1 km átmérőjű gránit tömb áll. És nincs összeragasztva. :) Ráadásul folyamatosan emelkedik, évente kimutathatóan pár centit. Ide szerveztek nekünk egy találkozót, amelyre Bee vitt le minket. Ez egy becenév, de Thaiföldről származik, és őszintén megvallva eléggé hadilábon állok az ázsiai nevek megjegyzésével. Kocsival tehát nagyjából 30 perc alatt értünk ki Atlanta belvárosából, és az egész hangulata kicsit az orientációt idézte. Rengeteg Fulbrightos volt ott, de nem csak frissek, hanem olyanok is, akik már régebb óta itt vannak, és visszatért amerikaiak is persze. Egyik hölgy Waldorf iskolában tanít (miután Németországban volt Fulbright ösztöndíjjal). Ettünk, ittunk, aztán bejártuk a helyet, de sajnos már felmenni nem lehetett, úgyhogy valószínűleg vissza kell jönni ide emiatt. A kép a teljesség igénye nélkül néhányunkat mutat csak.