Voilà ma vie!

Amerikába Fulbright ösztöndíjasként J-1-es vízummal lehet belépni. Ennek a tanulóvízumnak a részleteiről, illetve a megszerzéséről álljon itt néhány mondat. A végén pedig maga a vízum.

Minden azzal kezdődik, hogy az Egyesül Államokba 2008 óta vízummentesen lehet utazni 90 napnál nem hosszabb időre. Ehhez egy honlapon szükséges az utazás előtt legalább 72 órával regisztrálni, és a kezelési díjat kifizetni, ami 10 dollár. Ezen kívül az általános dolgok érvényesek, tehát chip-es útlevél kell, érvényes jegy a hazaútra is, és így tovább. De ha akár egy percet is szeretne valaki dolgozni, vagy tanulni, akkor már nem utazhat ki így vízummentesen.

Rengeteg fajta vízum közül lehet választani, mind más és más célt szolgál. Vannak bevándorló, és nem bevándorló vízumok. Általában a kint tanulóknak F-1 vízum kell. Nekünk J-1, mivel egy csereprogramban veszünk részt. Hasonlóan J-1 vízumot használ például a HAESF, vagy a Camp Leaders is.

A folyamat a DS-2019 nyomtatvány megszerzésével kezdődik, amihez szükség van egy szponzorra, vagyis egy kinti félre. Ez azt jelenti, hogy ezt mi nem tudjuk magunknak elkészíteni, hanem az ösztöndíj szervezet készíti el számunkra. Nekünk ez a szervezet az IIE (Institute of International Education), ami a magyar Fulbright Bizottság amerikai megfelelője, mondjuk. Ennek az elkészültére sokat kellett várni, így még nagyobb volt az öröm, mire végre megjött. 

Második lépés a nagykövetség honlapjáról elérhető DS-160-as vízumkérő lap online kitöltése volt. Itt egy rakás kérdésre kellett válaszolni, beírni az összes eddigi iskolánkat, és, mint kiderült, ezeket még fel is hívták némely esetben. De kellett nyilatkozni arról is, hogy tervezek-e kábítószert gyártani vagy kereskedni vele, emberkereskedelemben tervezek-e részt venni, voltak-e már az alkalmazásomban gyermekkatonák, vagy szoktam-e terroristák számára pénzt adni. A DS-160 kitöltése nem egy pár órás munka, hanem "egész estés mutatvány" (vannak a fentieknél bonyolultabb kérdések is). És vagy ide tölthetünk fel egy fotót magunkról, amit én javaslok, vagy el kell menni egy olyan fényképészetbe, ahol 5x5-ös fényképet készítenek. Ez nem alap. Végül a DS-2019-el, a DS-160 kinyomtatott igazoló oldalával, és a vízumfotóval (ha nem töltöttük fel) kell menni a követségre az előre egyeztetett időpontra. A 160 dolláros vízumdíjtól is megóvott minket a Fulbright bizottság, illetve Kriszta már előre elvitte a papírjainkat is, így az ügyintézés is sokkal gördülékenyebbe ment.

Az amerikai nagykövetség a Szabadság Téren van, egyébként nagyon szép helyen. A biztonság komoly, mint egy reptéren. Ha átjutottunk a kinti átvizsgáláson, akkor egy 8-10 centi vastag ajtón áthaladva jutunk a kerítésen belülre. A belső épületbe egy hasonló kapun juthatunk be, ha bentről beengednek. Állítólag tengerészgyalogosok őrzik a benti részt, bár én olyannal nem találkoztam. A sor kiállása után az ügyintéző előkereste a papírjainkat, majd azonnal mehettünk is vízuminterjúra. Itt egy amerikai hölgy volt az üveg túloldalán, de a vízuminterjú nem egy igazi interjú, sokkal inkább egy pofavizit. Egy kérdése volt, hogy hova is megyek, ami egyébként ott volt előtte a nyomtatványon. Gondolom csak ellenőrizte. Kaptam is a papírt, hogy pár nap múlva mehetek felvenni.

3 órára szólt az időponton a vízum felvételére. 3 óra előtt 25 perccel értem oda. Síri csend, sehol senki, és mondták, hogy csak 3-kor fognak beengedni. Erre visszaültem a kocsiba, és 3 óra előtt 10 perccel mentem vissza. Nem túlzás, 30 emberből álló sor volt, és úgy 40 percet kellett kint várnom, és még valamennyit bent. Ott már gyorsabban ment az ügyintézés, és megkaptam az útlevelemet is, benne a szép amerikai vízumommal. Bár csoda lesz, ha ezzel a fényképpel beengednek.