Ki ismeri fel a képen látható épületet?
Nem hibáztatok senkit, ha nem. Máig én sem ismertem volna fel. Ugyanakkor ez Párizs, de talán Európa leghíresebb egyeteme, a Sorbonne főépülete. Szép. Manapság az oktatás terén már a világ 200 legjobb egyeteme közé sem fér be, de ez az az egyetem, amelyik mesélni tudna (azért a művészetek, és a társadalomtudományok terén a legjobb 40-ben benne van).
Ezután bevásároltam a Monoprix nevű hatalmas boltban. Nem először figyelem meg, hogy hűtött áruk körül majd meg lehet fagyni, ezek szerint itt szokás még a hűtőpultok környékét is 5 fok alatt tartani. Itthon lepakoltam, majd akartam menni körbenézni a környéken, de pont találkoztam a szomszédommal (hívhatnám nevén is, de olyan fura neve van, hogy nem tudom megjegyezni - kameruni), és éppen 2 brazil sráccal indultak gitárt venni, elmentem velük. A srác egyébként ma védte meg a szakmai gyakorlata beszámolóját, és 16-ost kapott rá, ami nagyon jó. 20 a max, de 16 már bőven a mi 5-ösünknek számít, mert e fölöttit nem adnak. A gitárok a Pigalle környékén voltak. Nagyjából 15 gitárbolt 1 utcában. És olyan megosztásban, hogy gitárbolt és sztriptízbár váltogatja egymást, érdekes környék.
Hazafele még egy kis buszos városnézés is belefért.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.