Ezt a bejegyzést Brüsszelből írom, miközben egy olyan áramforrásról táplálom a laptopom amihez egy biciklit kell tekerni. Remélem, hogy megmarad az iromány végéig. :)
New Yorkot busszal tehát elhagytam, és estére már Washingtonban is voltam, ahol Anna (Panda) várt rám. Georgetown-ban lakik, ami a város egyik nívósabb része, viszont kívül esik a metrók hatósugarán, így odajutáshoz marad a busz, amellyel laza fél óra alatt már kint is voltunk. A legutóbbi élmények átbeszélése után ki is dőltünk aludni, hogy aztán másnap (ami igazán az egyetlen teljes napom volt) egy megállás nélküli városnézést tarthassunk. Egyébként egy baromi érdekes témával, nukleáris leszereléssel foglalkozik a diplomácia oldalról, úgyhogy itt is sokat tanultam.
Reggel 10 órakor indítottunk a Fehér Háznál, ahol Lin-nel találkoztunk, akit Atlantából ismerek, egyébként taiwani. Később Keiko is becsatlakozott hozzánk, szintén Atlantából, eredetileg pedig Japánból. Négyen jártuk végig ezt a napot. Washington nagy pozitívuma többek között, hogy szinte miden nevezetesség gyalogtávolságban található, ebből kifolyólag ezen a napon talán többet gyalogoltam, mint bármikor máskor az elmúlt 8 napban.
A Fehér Ház mellett találtunk felállítva karácsonyfákat, középen az ország karácsonyfájáva. Minden államnak sajátja volt, de sajnos a georgai fa eléggé el lett kapkodva, valószínűleg sosem járt ott a készítője. Az Ellipsen átgyalgoltunk (ez egy rét) az obeliszket megcélozva, ahol láttuk életünk eddigi legkirályabb sárkányosát. A csávó külön showt tartott nekünk, íme egy rejtett kamerás felvétel róla.
Ezt követően a 2. Világháborús veteránok emlékhelyét látogattuk meg, érdekesség, hogy az amerikai Polgárháborúban több ember halt meg náluk, mint a 2. VH-ban. Jöhetett a Martin Luther King Memorial ("I have a dream"), amely eszméletlen frappánsan lett megoldva, és még a környékbeli kilátás is nagyon király volt.
Tovább a koreai veteránok emlékhelye, majd a Lincolni Memorial (ő volt, aki elnökként betiltotta a rabszolgamunkát, és egyébként meg is gyilkolták néhány évre rá).
Végül a vietámi veteránok emlékhelyével fejeztük be, és mehettünk is ebédelni, amelyre Panda javaslatára mexikói lett, legnagyobb megelégedésünkre.
Washington egyik legjobb (és ingyenes, mint a legtöbb) múzeumát célbavéve a délután további része már foglalt is volt: ez az Air and Space Museum. Baromi jól meg volt csinálva a lelógatott gépekkel és a helyenként interaktív részekkel. Volt külön kiállítás a Space Shuttle programnak, az Apolló programnak, voltak Geminik, UAV-k, rakéták, meg persze repülés történelem. Nekem a gázturbinás rész tetszett a legjobban egyébként.
Egészen addig maradtunk, amíg ki nem dobtak minket, majd Haagen-Dazs fagyit majszolva néztük, ahogy megtelik a hoki stadion az aznapi meccsre. Úgy voltunk vele, hogy jó lenne még enni/inni valamit, így célbavettük Ben's Favourite Chili helyét, amit még a Man vs Food (magyar nevén Fald Fel Amerikát) című műsorban láttam. A jellegzetes csili szószos hot dog elfogyasztása után a TV-t is átkapcsolták nekünk a meccsre, így élőben nézhettük végig, ahogy a folyamatos vezetés ellenére a vége előtt kicsivel egyenlített, majd aranygóllal győzött a NJ. Ebből kifolyólag szomorú szurkolókkal találkoztunk hazafelé menet.
Utolsó napon reggel célbavettük a Spy Museumot (Kém múzeum), amelyik a legjobbnak mondott magán kiállítás. Eszméletlen jó volt, és az ajándék boltjuk is priceless. Az egész szinte tele volt a mi részvételünket ingénylő dolgokkal. Már az elején kellett egy ál-személyiséget választani, majd biztonsági őrök kérdéseire válaszolni, kaptunk küldetést, azt végigvittük, stb. A végén James Bond főellenségeiről volt egy egész hosszú kiállítás. Nyomkodós gombokkal, interaktivitással, ahogy azt kell. Iszonyú jó múzeum (és barámi hosszú is, simán 4-5 órás program ha olvassa az ember a táblákat).
A két ázsiai lánnyal egy kínai kajálással zártuk le a washingtoni utat (bár az otthoni kínai finomabb ízre, ez a kantonéz konyha remeke volt elvileg az otthoni szecsuánival szemben).
Utolsó akadály a haza út előtt a reptérre való kijutás volt, ez okozott egy kis fejfájást még, mert több átszállással és a végén 1 óra buszozással lehetett kijutni a nemzetközi reptérre, de minden simán ment. Mindenki nagyon segítőkész volt, és imádtam Washingtont. Az emberek az utcán mosolyogtak, szikrázó napsütés volt, minden szuper volt. Egy teljesen élhető és gyönyörű szép város.
Ezzel vége a rövid beszámolónak, Brüsszel jó volt hozzám és nem merült le a laptopom teljesen, már csak (jó) néhány óra és otthon vagyok! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.