A héten néhány új sulis programon is részt vettem. A szokásos iBuzz (International Buzz) keddi alkalma után közvetlenül volt egy meditációs klub, amit egy pszichológus hallgató tartott. Nem csináltunk semmi komolyat, de olyasmiről szól, hogy minden héten 1-1 új módszert próbálunk ki, és utána persze mindenki azt használ belőle amit akar. Szerdán pedig egy filmvetítés volt az egyetem közepén lévő mezőn, amelyet Tech Green-nek neveznek. A film címe Internship, és egyébként pontosan ott forgatták, ahol éppen ültünk (meg ahol amúgy járkálunk). A film egyébként vicces és jó, mindenkinek ajánlom, és amikor nézitek gondoljatok rám, hogy én is pont ott sétálgatok, ahol ők. :) 

Néha megnézem a statisztikákat, hogy hogyan találtak rá emberek a blogomra. Most például volt valaki, aki az atlantai védőoltásokat kereste, ez jó, mert ilyesmiről tényleg írtam, remélem, hogy talált használható dolgokat. De az azért meglepett, hogy valaki a "0"-val rátalált a blogomra. Ezt jelnek kellene vennem? :) 

Csütörtök este megint összejött a több programos átfedés, lett volna egy ázsiai-amerikai diákszervezet programja ("Kajáld végig ázsiát") de egy időben ezzel volt a Fulbright Georgia Tech-es szervezetének egy találkozója, szóval utóbbit választottam. Gyakorlatilag az emberek 60-70%-a pakisztáni, villamosmérnöknek tanul, és Iszlámábádból származik. Eleinte megmondom őszintén kicsit tartottam tőlök, de eddigi benyomásaim alapján nagyon jófejnek és kellemes társaságnak tűnnek. A legtöbb külföldi felületes érdeklődésén túl ő velük tényleg jókat lehet beszélgetni. Mondjuk az arab külső manapság nem előnyös Amerikában, ezért gondolom ők is megbecsülik, ha valaki végighallgatja őket. Sikerült egy új célt is megfogalmazni a jövőre: Eljutni a K2 (felső kép) vagy a Nanga Parbat (alsó kép, jobb oldalt Ali, aki szintén repülős) alaptáborába. A csúcsra nem mennék fel, nem vágyódom ilyen kalandra, de az alaptábor önmagában nagyon szép és egy jó útvonal lehet. Ráadásul annyira nem is drága, mert $600-700 körül van a repülőjegy, és onnantól már vannak ismerősök, akik segítenek. Csak karácsonykor haza $1000 felett vannak a jegyárak.

Pénteken egy "Graduate Picnic" volt ismét a Tech Green-en, kaptunk egy újabb pólót és enni-innivalót, volt zene és beszélgetés is. Ezt követte a szombat, amikor kirándulni mentünk a Lookout Mountainhez, amely Tennesse and Georgia határán található. Ez egy Fulbrighttól teljesen független út volt (mondjuk a programjaim olyan 10%-a kötődik a Fulbrighthoz, pedig minden létező programjukon részt veszek), az egyetem szervezésében. Előtte már szerdán volt egy ismerkedős, szabály elmondós találkozó, ráhangolódtunk a mai túrára rendesen. Most itt éjfél van, amikor ezt írom, és mindenem sajog a túra után, na de nem a kilóméterektől (mérföldektől), hanem a darazsaktól, de menjünk időrendben.

Reggel 8-kor találkozó, mindenki időben ott van, újra ellenőrzik, hogy mindenki megfelelő cipőben, megfelelő mennyiségű vízzel és élelemmel érkezett-e, majd beszállunk a minibuszokba és indulás. Mondjuk a buszokat 21-22 évesek vezetik, de ezen már itt meg sem lepődik az ember, mivel 16 éves kortól lehet legálisan jogsit szerezni. Rendben oda is értünk, szép időnk is volt, túráztunk egy jót. Bár nekem egy kicsit sok volt a megállás, állandóan ivó szünetet kellett tartani, de mondjuk el is fogyott a 4 liter víz, amit vittem. Gyakorlatilag tájékozódni nem kellett - a netről nyomtattak egy térképet -, végig tök egyenesen a gerinc mentén, és csak 1 út volt. Jelzés nélkül, de tényleg nem lehetett eltévedni, mert egyik oldalt sziklák, másik oldalt szakadék húzott végig mellettünk. Összesen 9 mérföldet (nagyjából 15 kilómétert) mentünk, minimális szinttel. A képen az látszik, ahogy egy pók hálójába akadt skorpió lassan a pók ebédje lesz.

A vissza úton történt, hogy éppen egy beszélgetés közepén jártunk egy repülős sráccal a CFD és a LES összehasonlítása kapcsán, amikor egyszercsak mindenfelé zizegés volt. Mi voltunk hárman a vége. Elkezdtünk csapkodni, mire a mögöttünk lévő túravezető kiabált, hogy futás! 100 méterrel odébb álltunk meg, és söpörni lehetett magunkról a darazsakat. A kis dögöket az előttünk menők felzavarták (ők észre sem vették, hogy ott voltak), minket pedig megcsípkedtek. A fejem búbjától a hónaljamon át a hasamig legalább 10 csípést számoltam meg. Vicces amúgy, mert ezek a kis izék (amiket ők hornet-nek neveztek, ami a szótár szerint lódarázs, de azért akkorák nem voltak) gyakorlatilag feláldozták magukat, mivel a csípés során a fullánkjuk kiszakadt (volt szerencsénk kiszedegetni magunkból). Szóval olyan a mechanizmusuk, mint a méheknek, csak nem termelnek mézet. Láttunk még olyan 1 méteres átmérőjű pókháló szerű hálót, amiről kiderült, hogy egy hernyónak a műve, de kicsit olyan "I don't want to live on this planet any more!" érzésem volt, amikor néztem. Szóval kaptunk egy csípős ízelítőt Georgia természeti adottságaiból. De a 30 mérges kígyó közül egyel sem találkoztam, ellenben rengeteg kedves emberrel, hazaúton végig karaokeztunk.

Ugyanez a szervezet tervez nyárra a Himalájára egy utat (nem a csúcsra, hanem az alaptáborig, ami olyan 4-5000 méteren van). Ha összejön nekik, akkor az egyetem támogatja, és csak a repülőjegyet kell kifizetni. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő, de a nyár már így is eléggé tömött (El-Camino, szakmai gyakorlat, Szigetköz).

Beneveztem egy sárkányhajó versenyre, holnap megyünk gyakorolni. Igazából elég jól érzem magam itt, de attól tartok lassan el kell majd kezdenem tanulni is.