2014 őszi szünetében (ami összesen két munkanapot jelentett illetve a hozzá tartózó hétvégét) sikerült eljutnunk Mexikóba! Az eddigi legkirályabb utazásunk során olyan sok szépet és jót láttunk, hogy most álljon itt az erről szóló áradozás.
Update: Videó a poszt végén.
Eredetileg azért terveztünk Cancunba utazni, mert iszonyú olcsó volt a repülőjegy. Kereken 187 dollárért láttunk olyat augusztusban, ami 4 óra alatt ott van. A gond csak az volt, hogy Antoine még nem kapott fizetést, így nem vettük meg. Ennek persze az lett a következménye, hogy a végén a legjobb jegy amit találtunk 330 dollár volt, és 11 óra. Ami úgy jön ki, hogy Miami reptéren kell tölteni az éjszakát, mert az este 10-11 felé érkező járathoz a csatlakozás reggel 7-kor indul. Felkészültünk a reptéri éjszakára (kivéve Tanya, aki egészen addig abban a hitben volt, hogy a maradék 4-5 órára eltaxizunk egy hotelbe, és ott éjszakázunk), de még ez előtt akadt egy kis gond. Persze ez mindig előfordul, ha az ember társaságában van egy orosz és ő szembe kerül egy idióta akadékoskodó reptéri munkással. A Check-in-es hölgy ugyanis meg volt győződve róla, hogy oroszoknak vízum kell Mexikóba, és nem akarta felengedni a gépre Tanyát. Persze ő előtte már megnézte és nem kell vízum, ha van amerikai vízuma, de hiába rakta a hölgy elé a papírt, az nem akarta elhinni. Az interneten kellett megmutatni neki az akutális szabályokat. Végül épp időben sikerült beérni, és már indulhattunk is Cancunba, illetve először Miamiba.
A reptéri éjszakáról több szó ne essék, a földön aludtunk egy jégverem hőmérsékletére hűtött épületben, miközben mellettünk folyamatosan takarítottak mindenféle gépekkel. Azért túléltük, és másnap reggel örömmel kászálódtunk ki a klímás reptéri épületből Cancun napsütésébe. Felvettük az autónkat, amelynél hihetetlen módon még aludozni is sikerült az árból, majd nagy nehezen megtaláltuk a szálláshelyünket, amit Airbnb-n keresztül foglaltunk (mint Portó és Liszabon után Chicagoban is). Baromi szép kis apartmant kaptunk, amelyhez nappali, konyha és fürdőszoba is tartozott, a két szobának külön állítható klímával, üres, szinte új hűtővel, és természetesen saját kulccsal. (Az Airbnb-ben magánszemélyek adják ki saját szobáikat, így nagy szó, hogy mi végülis nem a host-tal laktunk, hanem volt egy kis külön részünk). Első utunk a strandra vezetett, ahol egyből megértettük, hogy jól döntöttünk, amikor ide jöttünk. :) Sikerült aludni is kicsit a strandon, olvastam, és persze pancsoltunk rengeteget. Este pedig egy helyi étteremben ettünk, mint szinte minden következő ebédre és este, mivel nagyon olcsó Mexikóban az élet.
Másnap elindultunk Meridába, amely a Yucatán félsziget fővárosa. Azt terveztük, hogy megcsípjük a fizetős autópályát, de végül nem sikerült felmenni rá, és ez egy szerencsés véletlennek bizonyult, ugyanis utólag kiderült, hogy igencsak borsos ára van, illetve rengeteg kis faluról, az igazi Mexikóról is lemaradtunk volna. Mert ami Cancunban van, az a turisták elé kirakott kirakat város. Az autópályára egyébként azért nem tudtunk később felmenni, mert az esőerdőt átszelő utakat nem kötötték össze, így egy vele végig párhuzamosan haladó úton mentünk rengeteg kis falun át. A Mexikói utak különlegessége, hogy általában 2 sávosak, így egy nagyobb kamiont kifogva elég nehéz előzni, illetve tele van bukkanóval, amelyeknél ha nem lassítunk 10-20 km/h alá, akkor az autóra nagyjából keresztet is vethetünk, Ez ellen a bérbeadó cégek úgy próbálnak védekezni, hogy alá kell írni egy papírt, amelyben arról nyilatkozunk, hogy az autóval úgy bánunk majd, mint ha a sajátunk lenne. Másik érdekes dolog a tankolás. Mindig vannak ott munkások, akik megtankolják nekünk, csak annyit kell mondanunk, hogy hány pesót szeretnénk fizetni érte. Mivel azonban árak sosincsenek kiírva, illetve egyszer 200 pesóért annyi ment a tankba, mint máskor 100 pesóért, így igyekeztünk csak a nagyon megbízhatónak tűnő városokban tankolni, és soha sem túl nagy összegért.
Dél felé érkeztünk meg Valladolid-ba, ahol ettünk egy jót a gyönyörű szép főtéren, majd némi szuvenír vásárlás után tovább indultunk a piramisokhoz.
Késő délután értünk Chichén-Itzába, ahol megnéztük a maja város romjait, ami tényleg lenyűgöző volt. A képek magukért beszélnek. Bár későn érkeztünk, a meleg még szinte így is elviselhetetlen volt. De az esővel mindig szerencsénk volt, ugyanis indulásunk előtt az egész nyaralás idejére felhőszakadást mondtak, ehhez képest egyszer csöpent a fejünkre az eső csak, és akkor is éppen a vízben voltunk. Itt sem esett, viszont ki a fene gondolta volna, hogy egyszer csak bezárják a romokat? Így elkezdtek kifelé terelni minket, de mivel még nem láttunk sokat, így gyorsan elbámészkodtunk rejtettebb helyekre. Persze a végén megtaláltak minket, és kiraktak, de legalább több mindent sikerült megnéznünk. :) Ami még érdekes az a rengeteg árus. Szinte megrohamoznak, folyamatosan beszélnek hozzánk, még a romok közvetlen tövében is. Odacsalogatnak magukhoz mutatván egy hatalmas plakettet és kiabálva, hogy 10 pesos (ami 1$). És ha odamegyünk, akkor persze mondják, hogy ja, nem ez kerül 10 pesóba, ez 250. 10 pesó a a kis hűtőmágnes ott a földön.
Estére már Meridába is értünk, ahol egy litván srácnál szálltunk meg. Baromi meleg és fülledt idő volt a magas páratartalom miatt. Ez az az időjárás, amikor 30 fok van, de 35 foknak érződik még az után is, hogy lemegy a nap. Este sétáltunk a városban, és rábukkantunk egy éjjeli kis fesztiválra, ahol amolyan mexikói mulatós zenét játszottak, de voltak utcai árusok, akiknél nagyon finomakat ettünk. Végre sikerült churrost is ennem, amire egész Caminó alatt vágytunk, de sosem találtunk. Végül egy bárban koktálozással ünnepeltük meg, hogy ide is eljutottunk.
Másnap reggel indultunk Izamalba, ahol szintén maja piramisok vannak. Ez a város valahogy azt a benyomást keltette bennünk, hogy a helyiek rajonganak a sárga színért. Az összes házfal citromsárgára volt festve. Végre megtudtuk, hogy mi az a fehér színű hagymának látszó tárgy, amit az utcán mindenhol árulnak. Ez igazából narancs, méghozzá zöld narancs, amit megpucolnak, így lesz fehér kívül. Hogy miért pucolják meg, azt nem tudom, de a húsa nagyon finom, és mindössze 2 pesóért meg lehet kapni. A főtéren található templomban éppen mise ment és az emberek nem fértek be. Annyira nem erőltettük mi sem a dolgot, inkább átsétáltunk a piramishoz, ami ugyan a Chichén-Itzá piramisnál rosszabb állapotban volt, de fel lehetett mászni a tetejére. :)
Út közben megálltunk kókuszt inni, nagyjából 1,5 dolláros áron lehetett kapni hatalmas kókuszdiókat, aminek a belsejét miután kiittuk az árus (machetével) felvágta és kikanalazta a húsát, amit meg lehett enni. Mivel én még sosem ettem ilyet, természetesen 100%-ig benne voltam, hogy kipróbáljuk, és nem okozott csalódást. :) Még egy Cenotét is útba ejtettünk. Ezek hatalmas tengerszem szerű képződmények, melyek meredek -függőleges falai 10-20 méter magasságba nyúlnak, így aki beleesik valószínűleg már nem mászik ki belőle. A maják áldozati helynek használták, aranyat illetve emberi áldozatokat vetettek ezekbe isteneiknek. Szerencsére ez ma már ki van építve, így lehet fürdeni benne. Iszonyú tiszta víz, kevés turista, és hatalmas élmény vár ránk, ha kipróbáljuk. Hogy tetőzzük az izgalmakat bevittem a fényképezőt a vízbe (ha már úgy is kötelező volt a mentőmellény, mit veszíthetünk), így sikerült pár nagyon jó képet csinálni. :)
Estére Playa del Carmenbe értünk, ahol harmadik szállásadónknál, Nancynél laktunk. Ő rengeteg tanáccsal látott el minket a környékről, így úgy döntöttünk, hogy másnap reggel Tulumba indulunk. Este még kifeküdtünk a partra és élveztük a tenger csobogását és a nyugalmat. Másnap Tulumban kezdtünk, ahol megnéztük a legszebb maja romokat, az egyetlen romvárost, amelyik a tenger partján állt, és nem a dzsungel közepén. Az idő szikrázó napsütés volt így rengeteg szép képet is sikerült csinálni, majd a tengerben megmártózva úgy fürödtünk, hogy közben a romokat láttuk. Miközben pedig a romoktól gyalogoltunk a partig egy kókusz belsejét szürcsölgettük.
Miután kipancsoltuk magunkat tovább indultunk Akumal teknős partjára. Itt a Nancítől kapott snorkeling felszereléssel figyeltük meg, ahogy tőlünk néhány méterre (centiméterre, bátrabbaknak) úszkálnak a különböző méretű és színű teknősök, miközben békésen falatozzák a tenger alján lévő fű szerű növényeket. Hatalmas élmény volt, bár víz alatti kamera híján erről nem sikerült képet csinálni. Itt is csöpögött picit az eső, de nem volt vészes. Estére értünk Playa del Carmenbe, ahol az éjjeli fürdőzés után indultunk is vissza Cancunba, ahol az első esti szállásunkon éjszakáztunk.
Másnap még egy fürdőzésre és pancsolásra maradt idő. Antoine sajnos sikeresen elkapott egy rossz hullámot, miközben a szörfözésre készültünk, így dőlt a vér az orrából, aminek hála az utolsó órát a mentőautóban töltöttük, de legalább most úgy tűnik nincs eltörve, így ez legyen a legnagyobb baj. Azért szép volt ekkora kötéssel a repülőn hazajönni, de minden jó, ha a vége jó.
Zárszónak annyit, ha bárki kérdezni, melyik volt Amerikán belül a kedvenc helyem, azt mondanám most, hogy Cancun. Ami nem is Amerika. De annyira jó volt, hogy egyáltalán nem akartam visszajönni Atlantába utána.
Végül a videó, ami most készült el:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.