Vegasba este érkeztünk a Death Valley után, így kellően át voltunk sülve és fáradtak is voltunk már az estére. Hosszú programot nem is terveztün, de egy kis városnézés és szerencsejáték azért így is összejött. Vegasba érve Évi blogját vettem elő, akinek tanácsait egyébként később San Franciscóban is megfogadtuk - nem kis örömünkre.
A Stripe-on sétáltunk végig és néztük a fényűző, viszont meglehetősen olcsó vegasi hotelek tömkelegét. Persze nem azt mondom, hogy szuper olcsóak, de olcsóbbak, mint amire számítanánk. A teória az, hogy majd a kaszinóban úgy is elveszti az ember azt a pénzt, így lényegőben ők még mindig jól járnak. Mi magunk is egy több csillagos hotelben laktunk, ahol mindössze 60$ körül fizettünk, ami kevesebb, mint a poros sivatagban (hehe, vegas is igazából egy poros sivatag közepében van, de most nem úgy értettem). Persze itt még trükköztek különböző extra pénzekkel, de összességében így is nagyon jó áron volt. New Orleans stílusban volt (itt minden hotelnek megvan a maga stílusa), ami kellemes emlékeket ébresztett bennem, szép helyekre sikerült azért eljutni 1 év alatt.
Itt történt még, hogy a Bellaggio hotelbe betértünk, hogy megnézzük a kaszinót, és csináljunk pár demonstratív képet, hogy hát ilyen is volt. Viccelődtünk előtte, hogy majd a megmaradt pénzt mind felrakjuk ruletten a pirosra, aztán lesz, ami lesz. :) Végül persze ilyet nem csináltam, de egy rulett géphez leültünk, és elkezdtem nyomogatni, aminek hála rövidesen rájöttem, hogy valaki ajándék 5$-t ott hagyott, majd miután ebből 40-et csináltam egy cash-out gomb megnyomásával olyan érzésem volt, mint ha meggazdagodtam volna. :)
Másnap reggel Arizona felé vettük az irányt, utunk pedig a Hoover-gáton át vezetett át. A Grand Canyonban is folyó Coloradó folyó végül a Lake Mead-ba torkollva van viszzaduzzasztva itt egy óriási gáttal, ez a Hoover gát. Elképesztő belegondolni, hogy egy ilyen monstrumot ember épített közel 80 évvel ezelőtt. Az akkori technikával ez igazán lenyűgöző, mivel elég csak azt nézni, hogy az egész összefuggő beton, amely megkötése után már nem igazán kapcsolódik másik beton elemhez, így gyakorlatilag folyamatosan öntve (de tényleg, évekig) hozták létre a gátat, amely egy darab óriási betontömb. A másik kérdés pedig a folyó elterelése volt a gát építésének idejére, mivel nem kis folyóról beszélünk. A 200 méternél magasabb és legvastagabb helyén 200 méteres gátat egyébként 1936-ban adták át.
Innen utunkat tovább folytattuk, és egy igazán amerikai vidéknek számító étteremben ettünk nagyon finom ebédet Kingman-ben, ahol Jocó megtalálta kedvenc bordáját. Innen pedig rákapcsolódtunk a 66-os útra, amellyel 1 órával több idő alatt ugyan, de ugyanoda érkeztünk, mint ha az autópályán mentünk volna. Az út során áthaladtunk egy indián rezervátumon, és egy nagyon autentikus presszónál is megálltunk, ahol korabeli autók voltak kiállítva, valamint a berendezés is nagyon hangulatos volt. A mennyezetre szokás volt pénzt felerősíteni, és még magyar pénzeket is kiszúrtunk. Végül már besötétedett, amikor Flagstaff-ba értünk, ahol a Grand Canyon előtt megszálltunk.
Arizóna nagyon jó benyomást tett rám. Bár mindenki úgy gondolja, hogy ott nincs semmi, ami részben igaz is. Viszont ahogy a csúnya kihalt nevedai tájat szépen felváltják a kisebb bokrok, majd a nagyobb bokrok, majd a fák, majd az erdők, majd a fenyőerdők, az nagyon szép. Flagstaff-ban már kifejezetten hegyi levegő van, és csak itt láttunk egy legalább 20 főből álló szarvascsordát is az út mellett futni. Ráadásul olcsó és jó szállásunk is volt itt, úgyhogy ez a megálló maximálisan megérte.
Másnap reggel egy kis reggeli után már úton is voltunk a Grand Canyonba, amelyről még amerikaiak is azt mondták, hogy ez volt a leglenyűgözőbb természeti csoda a számukra. Az odaút a varázslatos arizónai erdőkön át vezetett a kanyonba.
Tényleg hatalmas volt! A 2 km mély völgy félelmetes, és az erős szél miatt TÉNYLEG helyenként félelmetes is volt, de persze ki kellett mászni a peremre a jó fényképekhez, amitől Apu és Jocó hátán égnek állt a szőr. Itt is sétáltunk egyet a peremen, de erő híján nem vállaltuk be a völgy mélyére vezető túrát. Sajnos kondorkeselyűket sem láttunk, pedig elvileg vannak. A NP ingyenes buszjáratával mentünk el egy közelebbi kilátó helyre, ahonnan a perem mentén szép nyugisan a kiépített úton visszagyalogoltunk. Annyit tanácsolnék azért, hogy ha valaki a Hoover gát közelében van, akkor nézze meg az indiánok által épített és üzelemtett üveg hidat. Mi azt hittük, hogy a nemzeti parkban van, de helyette igen messze van tőle, és már abba a napba nem fért volna bele zárás előtt odaérni, viszont idefelé úton közel lett volna. Ezen a hídon be lehet sétálni a kanyon fölé, ami nem semmi lehet. Valamint még ami szuper, hogy lent indiánok élnek, mivel rengeteg rezervátum található a környéken.
Ez tényleg egy olyan hely, amit a képek nehezen tudnak visszaadni! De talán a nagy szelet ez jól szemlélteti:
Valamint találkoztunk egy magyar matricás terepjáróval is!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.